Drága feleim! Hátulgombolós és ifjonc koromban ez volt a szórakozás egyik netovábbja! Legalábbis az olyan film és moziőrültek számára, amilyenek mi voltunk. Híre-hamva nem volt még a mai több termes multiplexeknek, a leosztás kábé így nézett ki: egy mozi, egy terem, egy film. Na, jó, a délelőtt és délután is játszókban két film, egy délelőttre és egy délutánra. És micsoda filmek!

Az orosz partizánfilmektől. a román történelmi kalandfilmeken keresztül (Így utólag bevallom: nekem piszkosul tetszett anno a Dákok című „történelmi” filmeposz, és gőzöm se volt róla, hogy éppen a dáko-román elméletet népszerűsítik bele a világba.), az NDK indiánfilmeken át, a nyugati filmekig. Csak azért veszem egy kalap alá az egész Lajtán-túli filmművészetet, mert viszonylag keveset láthattunk belőle és azt is nehezen. (A jegyüzér nevű állatfajtáról majd később…) Akkora sorok kígyóztak a premier-mozik előtt…

És ezzel el is érkeztünk a mozik rangsorolásához. Voltak az ún. premier-mozik, ahol az új, „nagy” filmeket adták. Voltak a mozik, ezek feleltek meg a középkategóriának. Itt általában a nagy mozikból már kikopott, de még viszonylag új filmek mentek. És voltak az ún. kispiszkosok, a kültelki mozik – melyek gyakran nem is voltak annyira kültelken -, de kicsik voltak és „utánjátszók” – ahogy akkoriban hívták őket. És ezek voltak az igaziak!

Felénk – az Üllői útnál laktam- két ilyen is volt, az Akadémia meg a Balaton. A Balaton egész nap játszott – én csak tudom, mert az orosz dolgozatok idején nagyon jól jött egy délelőtti mozielőadás, ahová be lehetett húzódni a hideg elől. Az Akadémia csak délután, ott viszont hetente kétszer mutattak be új filmeket: csütörtökön, amikor a rendes filmváltás volt minden moziban és hétfőn.

A székek feketék voltak és külön erre a célra edzett keményfából készültek. De ez a kutyát sem zavarta, mint ahogy az sem, hogy a perecek keménysége simán elérte a székek Rockwell-fokát. (Rockwell – a fémek keménység mérésénél használt mértékegység volt valaha, lehet, hogy most már más van helyette. Szakközép óta nem foglalkoztam a fémek keménységével – az meg jó régen volt…) Ha volt, mindig vettem perecet. Tényleg szerettem. Komoly meglepetést okozott, mikor már sok évvel később először ettem friss (!) perecet. Finom volt, de nem „olyan”.

A helyárak a csillagos eget verdesték, a kispiszkosokba a legolcsóbb jegy komoly két forintba került, de elitebb helyeken elérte a négy, sőt a csillagászati, hat forintos árat. (Csak összehasonlításként a fiatalabbaknak: ekkora pénzért két tölcsér három gombócos fagyit is lehetett venni.) A két részes filmekre – régebben a túl hosszú, két és fél, három órás filmeket két részletben vetítették – persze duplázódott a jegyár. Így esett meg például, hogy „Volt egyszer egy vadnyugat” című opust tizenkét forintért láttam. Ez tényleg drágának számított akkoriban, legalábbis nekem. Nem voltunk valami jól eleresztve.

Bevallom, nem tudom mi lehetett az ábra a vidéki mozikban – pesti gyerek vagyok -, de kétlem, hogy túl nagy lett volna a különbség. Először, vidéken, moziban egy balatoni kertmoziban jártam. Lehettem úgy tizenhét-tizennyolc, a filmre már nem emlékszem, mert egy csinos hölgy társaságában ültünk be magunkat agyoncsípetni a szúnyogokkal. De kit zavartak a szúnyogok… A szerelem mindent legyőz.

Pesten játszott még, külön kategóriaként a Filmmúzeum. Itt, bizonyos filmekre, akár hónapokra elkeltek a jegyek. És amiket itt játszottak, valahogy sose kerültek ki az utánjátszó mozikba. Gondolok itt olyasmikre, mint a „Bagdadi tolvaj”, vagy Hitchcocktól a „Psycho”. Az volt az első horrornak nevezhető film, amit láttam, addig csak hallottam, vagy olvastam ilyesmiről…

Mai szemmel nézve a legtöbb mozi elég toprongyos volt, de mi se voltunk valami elegánsak. A tévében pedig nem volt kismillió csatorna, csak egy, azaz később már kettő. De azokon se tengtek túl a filmek. Volt bennük más, de erről majd máskor.

Valahogy akkor varázsa volt a moziknak. Hangulata. Persze, lehet, hogy csak én lettem öregebb és ezért nem érzem azt a lelkesedést: hú, de klassz, itt egy új film és most mindjárt látni fogom! De az is gaz: a mai filmdömpingben nehéz is lenne annyira beindulni valami újdonságra. Hisz ott a tévé – amit nem nézek -, a számítógép, amin időnként letöltök új filmeket, hogy aztán ne nézzem meg őket.

Eltűntek a nyikorgó székes régi kis mozik, akár a hajdani lányok. És maradt egy öregedő fickó, aki hülyeségeket firkál össze meg vissza…

Kép: Corvin mozi. Budapest, VIII. kerület, Corvin (akkoriban Kisfaludy) köz.

Fortepan 74544

Év: 1967

Orig: Semmelweis Egyetem Levéltára