2017. jún 23.

Az öregedés előnyei

írta: Cabe Ferrant
Az öregedés előnyei

old-rockers-tim-brockley-800.jpg- Te nem vagy normális! – nyilvánított véleményt irodalmi munkásságom legújabb, bimbódzó ötletéről Szívem Szép Hercegnője, mikor voltam oly óvatlan, s megemlítettem neki, miről akarok írni. – Hát van annak előnye?!

Van – és most kövezzetek meg, vagy küldjetek máglyára, mint Giordano Brunót. Akkor is. És mégis… Van.

Az egyszerűség kedvéért kezdjük az elsővel. Anno, ifjúkoromban, ha valaki mérhetetlen nagy marhaságokat beszélt a jelenlétemben és ezt szóvá merészeltem tenni, könnyen megkaphattam a szemtelen, nagyszájú taknyos címet. És ezzel elég nehéz volt vitatkozni. Vélt, vagy valós igazamat lazán felülírta azzal vitapartnerem, hogy ő idősebb, tehát tapasztaltabb, ergo, okosabb nálam. És fogjam be. Az soha fel nem merült az ilyen kioktatások során, hogy a múló évek nem okvetlenül hozzák meg a bölcsességet. Mert az igaz, hogy mindenki tudatlannak születik, de sajna igen sokan meg is elégszenek ezzel a produkcióval.

Azóta nem lettem kevésbé szemtelen, a szám se ment össze a sok mosásban, télvíz idején meg folyton náthás vagyok. De tekintettel ősz fejemre, már senki sem akar kioktatni, mint nyeretlen kétévest. Ráadásul egy tapasztalattal is bölcsebb lettem az idők során.

Fiatalon az idősebb generáció jó részét kibírhatatlan fafejnek láttam s abban reménykedtem, ha az élet természetes folyományaként sorban távoznak körünkből, jő az én nemzedékem, amely nem fafejekből áll. És az értelmeseké lesz a világ!

Tévedtem. Azokból áll. A fafej-utánpótlás folyamatosan biztosított. Teljesen mindegy melyik generációról van szó, a fafejek csapata oly örök és megváltoztathatatlan, mint az, hogy az alma tuti lefelé esik. Viszont, már senki sem próbál azzal letorkollni, hogy túl fiatal vagyok és ehhez, vagy ahhoz nem érthetek. Pedig nem értek.

A másik vitathatatlan előnye a korosodásnak, hogy így, az ötvenes éveim közepén túl, hogy végre komolyan veszik a sirámaimat. Emlékszem, hajdan gyakran azzal akartam kibújni a kemény edzések alól, hogy folyton nyavalyogtam: itt szúr, ott szaggat, amott nyilall és különben is, a vándorvesém nyomja a tarkómat. Erre boldogemlékezetű edzőm többnyire így reagált: Nem baj fiam, fuss még öt kört.

Ma viszont?

Simán elhiszi mindenki, hogy tényleg hasogat. Ennek eredményeképp hagynak békén lustálkodni és még szánnak is! Jó, az igaz, hogy néha tényleg hasogat ez vagy az, de messze nem annyiszor, ahányszor, - mint képzett hipochonder – nyöszörgök.

Következő, megfizethetetlen előny, hogy senki sem lepődik meg azon, ha elfelejtek valamit. Már ifjan is gyakorta megesett velem, hogy kimentem a konyhában, aztán álldogáltam ott egy darabig, azon merengve, hogy mi a hernyót keresek én itt. Aztán visszamentem, mert nem jutott eszembe. Pocsék alapokról indultam tehát, de az idő teltével ezt is sikerül nap, mint nap alulmúlnom. Viszont ma már senki sem tol le, ha elfeledkezem valamiről, betudják kezdődő aggkori szenilitásomnak. Holott ez már egyáltalán nem kezdődő, hanem kifejlett, mert megvolt már hat éves koromban is.

Ha egy húsz éves lánynak mondok szépeket, legfeljebb só után vágyakozó vén kecskének titulálnak, de nem hülyének. És akkor se minősítenek annak, ha egy dögös hatvanasnak bókolok. Emlékszem, a még a húszas éveim elején jártam, mikor borzasztóan megtetszett egy bombázó külsejű, de majd harminc évvel tapasztaltabb hölgy. Nem idősebb! A hölgyek sosem idősek…

Különösebb kockázat nélkül megsaccolható, mennyi esélyem volt nála. Nulla. Ma pedig? Nem akarok dicsekedni… Még valaki elhinné!

Szidják a mai fiatalokat. Ez nem valami nagy újság, és nem is új ötlet. Akkor is szidták már, mikor még én voltam ifjonc, de továbbmegyek, olvasmányaim szerint már a Római birodalom idején is akadtak gondok az ebadta tejfölös szájúakkal…

Próbálta már a villamoson helyét átadni ifjú hölgy – inkább a telefonszámát kértem, erre maradt ülve, de legalább nevetett. Már nem haragszanak meg rám, ha kicsit csintalankodom.

Összefoglalva: az öregedés olykor tényleg nem a legkellemesebb dolog, de sajnos még nem találtak fel jobb módszert a hosszú életre.

Az pedig, kedves kor- és kórtársaim, hogy néha pofátlanul le vén marháznak? Kár rajta dürrögni. Mert egy dolog biztos: a szemtelenkedő is a legjobb úton jár, hogy vén marha legyen. Már ha előbb el nem viszi az ördög.

Kép: Old rockers - Tim Brockley (Flickr)

Szólj hozzá

Fősodor Cabe Ferrant