Kedves feleim, farmernadrágot mindenki látott már, a legtöbben birtokoltak is. Meg egyéb farmervászonból készült cuccokat is. Egy mai srác nem is igen érti, hogy mi farmerban a durranás. Pont olyan ruhadarab, mint a többi, bemegy az üzletbe, megveszi, oszt ennyi.

Hajdanán, abban a vidámabb korban azért nem mentek ennyire egyszerűen a dolgok. A farmernadrág – és a továbbiakban is csak nadrágként emlegetem, nem térek ki a dzsekikre, ingekre, miegymásra – egy egyszerű divatcikk volt. Slussz. Az összes többit meg belemagyarázták. Nem elég, hogy divatcikk volt, de „nyugati” divatcikk. És itt volt az eb elhantolva, azaz ez volt a probléma lényege.

Állítom, hogy ha a teljes magyar ifjúság valamely felderíthetetlen okból úgy dönt, hogy szovjet típusú gimnasztyorkában akar járni, akkor a szocialista könnyűipar – a megszokott kisebb döccenők után – szívrepesve elégíti ki az igényeit. De nem abban akart. Mert akkoriban ilyen ebadták voltak a fiatalok, tojtak a bölcs öregek véleményére és megvolt a sajátos elképzelése a divatról.

A divatról, amiből persze rögtön politikai kérdést csináltak. De miből nem csináltak politikai kérdést akkoriban? Még a gyümölcsjoghurt árának is ideológia mondanivalót tulajdonítottak… Mármint: a vezetés. Nem tudom városi legenda-e, de állítólag a párt központi bizottsága egyik ülésének az volt a témája, hogy emelhetik-e húsz fillérrel a gyümölcsjoghurt árát. Lehet, hogy csak mese az egész, de nagyon jellemző a korra.

Vissza farmerhez. Az „eredeti” farmerhez, ahogy akkoriban neveztük.

Az emberek – egészen fiatalok és öregebbek is – ilyet szerettek volna venni, de elméletileg lehetetlen volt hozzájutni. Gyakorlatilag meg becsempészték, vagy behozták legálisan, kisebb tételekben, magánemberek, aztán jó drágán eladták. Normális helyen simán ráharap egy ruhagyár egy ekkora bizniszre – ahogy nálunk is megtörtént később - és olyan cuccot gyárt, amit megvesznek. Na, itt pont fordítva történt. Gyártottak valamit és azt akarták ráerőltetni a dolgozókra.

Máig emlékszem amikor egy filmhíradóban – akkoriban a mozikban a filmek előtt mindig vetítettek híradót is – egy illetékes elvtárs azt fejtegette, hogy a magyar gyártmányú farmer jobb mint a nyugati. Először is, mert nem vászonból készül, ebből kifolyólag nem megy össze a mosásban, hanem mérettartó műszálas anyagból. Másodszor – pont a műszálassága miatt – nem engedi a színét, nem kopik.

Emlékszem, mennyit röhögtünk a tagon, hogy nem érti a lényeget. Vagy csak nem akarja…

Ha farmer akart valaki – és nem volt külföldi rokona, aki küldhetett neki – az hozzájuthatott a „feketepiacon”. Emlékszem, mikor az első „eredeti” farmeromat vettem, úgy 1976 táján, már nem csak a használtcikkpiacon, de egy-egy belvárosi butikban is lehetett farmert kapni. Eredeti, márkás darabot is, meg olyat is, amelyet a behozott anyagból itthon varrtak. Az egyetlen gond az volt vele, hogy marha drágának számított. Egy ezresért vettem meg a hőn áhított nadrágot.

Csak összehasonlításként, az ifjabbak kedvéért: a nyári melómon egy hónapi munkáért 1300 forintot kaptam. Egy szovjet kétváltós (első/hátsó) versenybringa 1500 forintba került. Választhattam, hogy kisírok magamnak még egy kis pénzt a szüleimből, vagy inkább farmert veszek és még marad is valamennyi pénzem. Farmert vettem…

Nem bántam meg.

A bringa a következő évre maradt…

Kép: Fortepan 94642 

Év: 1977

Orig: Erky-Nagy Tibor