Ebben a korban már oly kevés kell az embernek. Néhány falat kenyér, egy korty víz, és a meleg takaró. Hűvösek a hajnalok. A nappalok pedig hosszúak, főleg így egyedül. 

Bár még néha átmegy a szomszédba, elmegy a boltba, piacra. Igaz sokszor csak nézelődik, de azzal is telik az idő. Aztán a hétvégét várja, amikor végre előkerülnek a gyerekek és az unokák.

Az éjszakák pedig egyenesen borzasztóak. Ha elalszik, dörögnek a fegyverek, s mindig azt a háborús napot éli át, amikor eltűnt a férje.

Hányszor képzelte már azt a napot, amikor egyszer csak megjelenik, és csodálkozik a gyerekeken, unokákon, és minden úgy lesz, mint régen.

Hogy megsüti a szalonnás rántottát, hogy befűt a kemencébe. De mit is mond, hiszen már nincs is meg a kemence.

Most is hajnalodik. Gyönyörködik, ahogy az ég alja világosodik, ahogy a sötétség elvonul. Milyen lesz a napja, el tudja-e végezni a feladatát? Vajon ma is egyedül tér nyugovóra?

Megszólalt a kakas, etetni kell az állatokat. A hajnali szélfuvallat kellemesen bizseregtette reumás karját, s haját is a szemébe fújta.

Ha Ő itt lenne, elsimítaná e kusza tincseket. Szeme megtelt könnyel. Csak úgy vaktában botorkált a tyúkudvaron.

Kép: Fortepan 52706
Évszám: 1910
Orig: Erdőssy Béla