Augusztus 8-án van a macskák világnapja. Cicarajongók milliói ünneplik ma nyávogó barátjukat. A világnap ünneplése 2002-ben Dél-Afrikából indult, célja pedig felhívni a figyelmet a kóbor macskák növekvő számára és hogy bátorítsák az embereket a cicák örökbefogadására. De mit is vesz a nyakába egy újdonsült macskatulajdonos? Az alábbi adatok jó részéért vállalom a felelősséget, mivel magam néztem utánuk. Másokért viszont nem, azokat kimondottan az ujjamból szoptam.

A régebbi felfogás szerint, az Ószövetséget mind helyben, mind időben kinyilatkoztatott igazságok sorozatának tartották, olyannyira, hogy háromszáz évvel ezelőtt az armagh-i érsek, James Ussher a Teremtés Könyvének vizsgálata alapján kinyomozta, hogy a teremtés pontosan ie: 4004-ben történt. Ezen a nyomon elindulva, olyan kiválóságok is meglehetősen furcsákat állítottak, mint John Lightfoot a Cambridge-i Egyetem helyettes igazgatója, aki még Ádám születésnapját is óramű pontossággal kiszámolta, és meghatározta ie. 4004. október 23.-án reggel kilenc órában állapítva meg az időpontot.

Ekkora pontosságra én nem tudok vállalkozni, a macska teremtésének időpontját meghatározni, még csak meg sem kísérlem, egy dolog biztos, Ádám születése előtt kellett történnie.

„1.24
Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint:
barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint.
És úgy lőn.

1.25
Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat
nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök
szerint. És látá Isten, hogy jó." - Károli Gáspár bibliája - Mózes első könyve a teremtésről

Tehát, mint láthatjuk a macska megteremtése jó dolog volt. Ezt ugyan azóta is sokan vitatják, akárcsak a Biblia többi állítását. Részemről nem vagyok hivatott dönteni vallási, vallástörténeti kérdésekben, de annyit bizton leszögezhetek, a macskák itt vannak. Hogy miért, arra a legalaposabb, legszorgosabb kutatások sem adtak mindeddig választ. Talán a jövőben sem adnak, de kétségtelen tény, hogy ezen a földön megelőzték az embereket. És ha majd az emberiség kihal, kénytelenek lesznek megrázni magukat és megtanulni a konzervnyitó használatát, hogy kibonthassák a macskaeledelt tartalmazó konzerveket.

A macska háziasításának folyamata időszámítás előtt 6000 körül kezdődődött Mezopotámiában és a totális sikertelenség, mondhatni csőd miatt, még ma sem ért véget. Bár egyes szakértők szerint ez a megállapítás így, ebben a formában, nem teljesen fedi a valóságot, ez úton is üzenem az említett úriembereknek, hogy jobban tennék, ha inkább a kukoricacímerezés rejtelmeiben merülnének el. Az is roppant hasznos tevékenység, még ha nem is tudom pontosan, hogy micsoda és mire jó.

A háziasítás során számtalan sikertelen kísérlet történt, hogy a macskákat valamilyen hasznos tevékenységre fogják. Az hamar kiderült, hogy remek szaglásuk ellenére a vadászatnál teljesen használhatatlanok, mert a vadászmacskák, a vadászkutyákkal ellentétben, nem követték a vadak nyomát, hanem összegömbölyödtek egy kellemes, meleg helyen és a fülük botját sem mozdították a „Szimat, keresd” parancs hallatán. Mint őrmacskák sem váltak be, mert az őrkutyákkal ellentétben, nem védték meg a nyájat a toportyánoktól. Ellenkezőleg, míg az ebek vérre menő harcot vívtak a jószágért az emberek oldalán, a macskák sebesült bárányokat, miegymást kerülgették, várva elhullását és az azt követő vacsorát. Ha pedig akadt elhullott jószág, már vacsoráztak is, ügyet sem vetve az üvöltő ordasokra.

A macska az egyiptomi birodalomban a 12. Dinasztia idején tűnik fel, szent állat szerepében. Bast istent személyesítette meg Bubastis szentélyében. Azt, hogy ez az isten miért volt felelős, a földrengésekért, vagy tán a korabeli üdítős kupakok színéért, azt szintúgy nem tudom. Csak annyi információval rendelkezem a macsekok akkori helyzetéről, hogy aki bántalmazni merte őket, halál fia volt. Megjegyzem, ezzel mélységesen egyetértek, mert az ilyeneket sokszor egymás után fejbe kell ütni egy kerítésléccel, vagy ha nincs más kéznél, egy féltéglával. És az ilyesmi általában árt az egészségnek.

Időszámítás előtt 2600-ban bukkant fel Kínában, Huang-Ti császár udvarában, aki tök méltatlanul az agyaghadseregéről és nem a macskáiról lett híres. Holott agyaghadsereget minden pancser összehozhat magának, még ha nincs is elég szakembere. Nem kell hozzá más, mint két ügyes kéz, pár tonna agyag, meg némi idő. De láttak már embert, akinek sikerült egy árva kiscicát összehoznia, csak úgy, csípőből?

Az első feljegyzések a macskáról Perzsiából az időszámítás előtti 2500 körüli időkből származnak. Feltételezhető, hogy itt nem is háziállatként próbálták tartani, hanem magától járt be ezt-azt összelopkodni a kamrákba. Természetesen itt nem az akkori kamrákban honos népes egércsaládok vak kölykeinek elemelésére gondolok, mert nincs az a macska, aki egérhús után ácsingózna, ha tejfel, vagy tőkehús is van a láthatáron.

Európában az időszámítás előtti V. században az Appenini félszigeten, Magna Graetia városállamban találkozhatunk vele, a vázaképek tanúsága szerint előszeretettel aludt a lehető legalkalmatlanabb helyeken, és sűrűn lopkodott a megrakott asztalokról, különös tekintettel arra az ételre, amit a gazdi épp meg akart enni.

Időszámítás előtti I. században Palesztina területén alkalmazzák egér, patkány és skorpióirtásra. A csőd teljes, mert rájön, hogy némi dorombolással, és sokkal kevesebb strapával, lényegesen jobb kajákat tud kihízelegni a gazdasszonyból.

Időszámítás előtt 50 körül Strabón, görög világutazó beszámol arról, hogy macskákat vittek Hispániába, hogy a mértéktelenül elszaporodott nyulak számát csökkentsék. A nyulak száma változatlanul tovább nő, viszont legalább a macskák is elszaporodnak és legalább annyi kárt és bosszúságot okoznak.

A fenti két kísérlet történelmi szempontból egy időben történt és bár mindkettő teljes és tökéletes sikertelenséggel zárult, a csodálatos emberi elme a későbbiekben sem okult a tapasztalatokból. Bár egyes gondolkodók szerint az emberiség arról nevezetes, hogy a büdös életben nem okul semmiből, ugyanezen filozófusok elmulasztották leszögezni azt az apróságot, hogy a macskák sem. Ahelyett, hogy mindörökre ott hagytak volna egy olyan veszélyeztetett fajt, mint az emberiség, maradtak kényelmes párnáikon, halkan miákolva, töretlen optimizmussal tekintve a jövőbe; gazdáiknak sosem jön meg az eszük.

Bizonyos rossznyelvek szerint a macskáknak jelentős szerepük volt a Római Birodalom kettészakadásában, majd bukásában, mivel saját, külön terveik voltak bizonyos épületekkel kapcsolatokban. Ez, természetesen, semmilyen feljegyzéssel nem igazolható. Annyi viszont tény, hogy a római Colusseumot ma is több ezer macska lakja, akiket valamilyen felfoghatatlan okból nem csak a környékbeli állatbarátok, de a város önkormányzata is etet.

Mellesleg a macskák, bizonyos szájhagyomány szerint, Brennussal a gót barbárral kerültek Rómába és meghonosodásuk annak köszönhető, hogy midőn a város elfoglalása után a barbár vezér leült kollégáival lakomázni, a felszolgált vadkanba már belecsámcsogott egy kis szőrős fenevad. Brennus felkapta az említett állatot és kivágta a sátrából, mint azóta is oly sok férfiember teszi. A macska természetesen talpra esett, miákolt kettőt és elindult megnézni a hét dombra épült várost. Mivel úgy vélte, hogy ennyi ütődött között van jövője, úgy döntött, marad és ezzel megpecsételte a Római Birodalom sorsát.

A népvándorlásról csak annyit kell megjegyeznem macskológiai szempontból, hogy tévesek azok a tudománytalan nézetek melyek szerint a legelők kimerülése űzte egyre nyugatabbra a pusztai, nomád népeket, akik maguk előtt hajtva gyengébb kollégáikat, ezek után betörtek Európába. A harcias lovasok az asszonyaik által tartott macskáktól kívántak szabadulni, de a hölgyek, természetesen, lopva magukkal vitték kedvenceiket. A megszabadulás tehát nem sikerült, viszont sikerült a történelem legnagyobb népmozgását végrehajtani. Mellesleg tök eredménytelenül, a macskák velük utaztak az asszonyok kényelmes szekerein.

Egyes, kissé bizonytalan történelmi hagyományok szerint, mikor Árpád vezér beügetett a Vereckei-hágón át a Kárpát-medencébe, megpillantva az új hazát, imígyen szólott:

- Ez frankó hely. Itt nincsenek macskák.

Tévedett és ennek később komoly következményei lettek. Lásd, a magyarság balsorsa.

Időszámítás után 936-ban Howel Dda, Wales fejedelme törvényt hoz a macskák tulajdonjogáról. A macskákat erről elfelejtik értesíteni, ezért továbbra is úgy tekintenek az emberekre, mintha azok lennének az ő tulajdonuk.

Ekkorstájt terjed el az a nézet, miszerint a macskák a Sátán szolgái. Ezzel talán nem is tévedtek akkorát... Mindenesetre a későbbi századokban a boszorkányok elmaradhatatlan társaiként ábrázolják ezeket az apró fenevadakat, melyek dörzsöltségéről csak annyit: a középkorban számtalan boszorkányégetésről tudunk, macskaégetésről viszont egyről sem. A vízpróbát, a kínvallatásokat is kizárólag embereken alkalmazták, pedig talán egy-egy fantáziadúsabb inkvizítornak érdemes lett volna szakmai munkáját kiterjesztenie erre az új területre is.

1400-tól indul meg a macskák afrikai elterjedése. Holland és portugál gyarmatosítók viszik magukkal, skorpiók és rágcsálók ellen. Az ember sosem tanul, lásd a fenti, palesztinai rácseszést. Afrika azóta is tele van skorpiókkal és rágcsálókkal, viszont most már macskák akadnak arrafelé, bőségesen.

A perui inkák csak azért ússzák meg, hogy Francisco Pizarron kívül macskák is a képükbe másszanak az Andok háromezer méternél is magasabb hegyláncában, mert a kisméretű ragadozók nem élnek meg ilyen magasságban a ritka levegőből kifolyólag. Mellesleg, a fehér, eurázsiai hölgyeknek is gyakorta támadnak gondjaik a szüléssel ezekben a magasságokban. Ez nem túlzottan foglalkoztatja a macskákat. Részükről a bolygó ilyen kellemetlen pontjait szíves-örömest átengedték az értelmi fogyatékosabb kétlábúaknak.

Az 1500-as évek végén a törökök, mikor lerohanják Ciprus szigetét értékes hadizsákmányként macskákat is beszereznek. Azóta is törik a fejüket, hogy mi a nyavalyát kezdjenek velük. Mindenesetre, ahogy terjesztik az Iszlám vallást, úgy terjeszkednek velük a macskák is. A törökök ezt hagyják, mert miért legyen jobb másoknak, mint nekik.

Az 1700 évek elején kerül Amerikába, mikor egy Pichard Wittington nevű tengerész menti meg macskáját, élete kockáztatásával, hajótörés fennforgásának alkalmából. Pichard Wittingtont ezért később feltűnően sokan nézték hülyének.

A XIX. században Új-Zélandon újfent próbálkoznak azzal, ami már az i.e. I. századi Palesztinában sem jött be. Az elterjedt kártevők irtására macskákat telepítenek a szigetekre. A ráfaragás még nagyobb, mint amekkorát a történelmi elődök elértek. A macskák nem pusztítják ki a károsnak ítélt rágcsálókat, viszont számtalan, védekezésre képtelen fajt léptetnek le történelem színpadáról. Ezek kihalnak, örök emlékművet állítva az emberi dőreségnek és a macskák kiszámíthatatlanságának.

Végső következtetésképpen elmondhatjuk, a macskák mindent elértek a történelem során, amit el lehet érni tisztességtelenséggel, lustasággal, hazugságra, tolvajlásra és rablógyilkolásra való hajlammal, valamint szégyentelen hízelkedéssel, helyi hatalomhoz való törleszkedéssel. Ezenközben, magukban jót röhögnek a mancsukba, hogy a marha gazdi még ezt is beveszi. Képességeiket tekintve tökéletesen alkalmasak lennének államelnöknek, miniszternek, pártvezérnek vagy mamutcég vezérigazgatójának, de mivel ehhez túl sok az eszük, megmaradtak inkább valami kényelmes és meleg zugban, ahonnan önelégült pofával lesajnálhatják az egész emberiséget. Részemről ehhez csak annyit tennék még hozzá: tökéletesen igazuk van ezeknek a kedves, borzalmasan lusta, kis állatoknak.

Kép: Pixabay.com