A nő szeretett fotózni. Csodálatos tájképeivel járta az ország fotókiállításait, s számtalanszor díjazták képeit.

A vízesésekhez, tavakhoz, hegyekhez vonzódott. S minthogy egyedül élt, volt ideje elidőzni ezeken a helyeken, nemcsak a kattintásokért mászott fel magaslatokra.

Romantikus ábrándokat szövögetett, ha valaki eljönne vele egyszer egy ilyen helyre!

A férfi az ország másik feléből érkezett, s messzi tájakról, sokszor a Távol-Keletről hozott képeivel hódított, s nyert díjakat. Ezúttal is első díjas lett.

- Mennyibe kerül ez a kép? - szólította meg a nő a nyertes férfit, ahogy állt a Japán kertet ábrázoló fotó előtt az utolsó napon, mikor már bontották a kiállítást.

- Nem eladó! - mondta hűvösen a ...

Miután elült a vihar a palotában, Ahmed újabb tulipánokat rendelt Hollandiából…

Akkor még fel sem fogta, hogy a népe éhezik, és nyomorban él. Pedig a fia naponta emlékeztette erre, de ő csak annyit válaszolt, majd megnyugszanak, ha meglátják az újabb, az eddiginél szebb és színesebb tulipánokat.

Ali a palotakertben sétált Leilával, s éppen az esküvőjüket tervezgették.

A sétány mellett finom méregzöld moha terült, s az abba ültetett gyönyörű, vörös tulipánok már messziről idecsalogatták a bogarakat, s azok szorgalmasan gyűjtötték a virágport, hogy betevő legyen kis családjuknak.
Ahmed közeledett az úton.

- Nézd meg ezeket a csodálatos tulipánokat fiam! Ahogy rájuk süt a nap…

Ali dühösen válaszolt:

- ...

A tanya felé közeledtek. Mályinka néni a tornácról nézte a dűlőúton közeledő autót, amint hatalmas porfelhőt hagyott maga után. El sem tudta képzelni, ki jöhet erre ily délidőben, a nagy melegben, amikor a legrövidebb az árnyék.

Várt még pár percig, s minthogy tanyáján túlment az autó, befordult a házba. Ezek biztosan nem hozzá jöttek.

Évek óta magányosan élt, így mindig reménykedve nézte, ha felbukkant valami idegen jármű, s abban bízott, egyszer hozzá is bekopog valaki, valami régi elfelejtett, avagy ismeretlen rokon.

Nem sokáig ábrándozhatott, mert pár perc múlva kutyaugatásra lett figyelmes, mintha az előbbi autó állt volna meg a tanya előtt, s egy fiatal pár szállt ki. Kíváncsian nézte, s nem tudta, kik lehetnek? ...

Csavar anyától, csavaros tanyáról csavarok csavarogtak el. Mentek a csavaros, akarom mondani kanyargós csavart úton, úgy vagy százhússzal, ha mondom. Csavaros agyukkal kitalálták, ha meglelik majd a vásárt, ott a vásártéren, hol ténfereg sok ember, bemutatják tudományuk, csavaros gyártmányuk mit tud, amitől mindenki csak elámul.

Csavart gyorsasággal oda is értek, hol várt rájuk sok épp oly csavaros eszű ember. S ahogy becsámpáztak csavarból tákolt járgányukkal, taps köszöntötte őket, amit illően meghajolva, kicsit csavarvonalban meg is köszöntek.

Eztán kezdődött a játék, móka, csavargatták derekukat, hogy akármily jó táncos is megirigyelhette volna. Majd az acélkemény csavarokkal csak úgy fel-le ugrattak, s aki akart, rájuk ...

A lány éppen, hogy beért a boltba, talán már csak fél óra volt zárásig. Rögtön ahhoz a polcrendszerhez vette az irányt, ahol ilyenkor már leértékelt áruk voltak kirakva. Szeretett itt nézelődni. Most is megakadt a szeme két csomag füstölt lazacon, ami 5.50 fontról le volt értékelve 2.50 fontra.

Azt mondják, több halat kellene fogyasztanunk, de az ára miatt ez néha lehetetlen. Nem fért egészen a polchoz, mert egy idősebb pár szintén a lazaccal szemezett. Az idős hölgy megfogta, forgatta, belerakta a kosarába, és azon tanakodott, hogy a másikat is bele kellene tenni, ám a papa visszatette a polcra.

A lány a hátuk mögött állt, sóvárogva nézte, s magában azt gondolta, ha arrébb mennének, ő is lecsapna arra a két füstölt ...

A lépcsőház homályában nem ismerte fel a férfit. Csak a mozdulatai árulták el, hogy valahonnan ismerős. Amint az utcára értek mindketten felismerték a másikat.

A közeli parkba tartottak. A nő megszokott sietős lépésekkel indult el, de később megtorpant.

Talált egy padot, leült.

A férfi mondani szeretne valamit. Elindul a nő után, de nem éri be. Odaszól neki, várja meg… finoman, ne tűnjön a nő szemében elesettnek. Utolérte. A férfi is leül, de a beszélgetés nem indul el. Csak nézik egymást. Aztán a nő elindul. Lassan, mintha akarna is meg nem is előbbre menni. A férfi ugyanilyen tempóban követi. Mankói csak kopognak a járdán. Nehéz a szíve. A baleset óta senkivel sem mert komolyabb kapcsolatba kerülni.
Szégyelli ...

A gyárban ismertem meg. Egyszerű cigányasszony volt, takarítónő három műszakban.

Valamikor az úri cigányokhoz tartozott, férje egy cigányzenekarban húzta a vendégeknek egy nagy szálloda éttermében.

Mindenki szerette őket. Minthogy nem volt gyermekük, a környék összes gyereke Anna néninél játszott a hatalmas külvárosi ház kertjében.

Anna néni zsíros kenyeret adott nekik, hagymával, néha paprikás krumplit főzött a kettőnyolcvanas kolbásszal. Cserébe a gyerekek segítettek neki. A nagyobbak fát vágtak, a kisebbek talicskával hordták, s dobálták le a pincébe.

Ilyen dolgos napokon rántott húst készített nekik. Tudta, odahaza nem igen jutottak ilyesmihez. Néha meg palacsintát sütött nekik. Ilyenkor volt öröm.

Ám ennek is ...

Bercit nem szerették társai, így nem is akarták bevenni a „locsolkodó” csapatba. Bár tudták, hogy Kékesi Mancika tetszik neki, aki nagyon, nagyon csúnya lány volt. De azt is tudták, hogy Mancikának nem tetszik Berci. Úgy gondolták, összefognak Mancikával Berci ellen. Le kellene koptatni ezt srácot, ne legyen kedve velük járni a locsolandó lányokat, különben sem közéjük való.

Így húsvét hétfő reggelén szépen ünneplőbe öltözve mindannyian elindultak.

Rögtön Mancikához kopogtattak be, mert úgy gondolták, ha sikerül a tervük, amibe a lányt is beavatták, Berci leforrázva menekül tőlük, s így vidáman portyázhatnak a falu lányainál.

Úgy is történt. Mancika édesanyja örömmel fogadta a csapatot, süteménnyel kínálta ...

  „Fényes zászlók tündökölnek…” énekeltük gyermekkorunkban. Az egész iskola kivonult a főtéren álló szoborhoz, ahol mozgalmi dalokat vitt a szél, sárga és piros tulipánokat lebegtetett, és mi örültünk, hogy elmarad az aktuális óra. Miközben megkoszorúztuk az elesett katonák emlékhelyét. A falu parkjai tele nyíló virágokkal, az intézmények homlokzatán zászlók lobogtak, piros-fehér-zöld, és az elmaradhatatlan nagy vörös zászló.

A parkban még felmászhattunk a tankokra, persze csak szülői felügyelettel, mert a szülők is részt vettek, sőt kötelező volt nekik is részt venni ezen a nagy ünnepen. Elvégre piros betűs, munkaszüneti nap volt. 1950-1989-ig.

A történelem órán meghallgattuk, mi több megtanultuk, hogy ...

Február 27-e volt. Ákos nagyon készült erre a napra, s bár már elmúlt a farsang, véget értek a bálok, most már böjtölni kellene, de azért még egy névnapi buli csak-csak belefér. Legföljebb vegetáriánus barátokat, barátnőket hív meg.

De mi lesz az alkohollal, amit csak jó kolbászos szendvicsre, vagy egyéb húsos ételekre lehet inni?

Elhatározta, azokat a barátait hívja meg, akiknek szintén februárban van a névnapjuk, és együtt ünnepelhetnek, akár vegetáriánusok, akár nem. Fel is lapozta a kalendáriumot a február oldalon. A saját neve mellett megtalálta a Bátor nevet. Nincs ilyen ismerőse, de bátornak ő maga is elég bátor, s ennek örömére, meghúzta a pálinkás üveget. Aztán ismét a neveket silabizálta: Akács, Antea…na, ...