Aznap kapcsolták be először a világ legszuperebb szuperszámítógépét. Az első olyan kompu­tert, aminek elég nagy a kapacitása ahhoz, hogy a már elkészített mesterséges intelligencia program elfogadható sebességgel futhasson rajta.

Sokan állták körül a gépet, hiszen a világtörténelem folyamán most fog először öntudatra ébredni egy ember alkotta szerkezet.  Hatalmas diadal és beláthatatlan lehetőségek… A veszélyeket, ahogy ez már szokás ilyen esetekben, ki tudja miért, senki sem emlegette.

Ott volt a tervezője, a mesterséges intelligencia program írói, akik kicsit szorongva is várták, hogy a közönség előtt, élesben soha ki nem próbált művük miként fog működni, az intézet igazgatója és persze egy sereg szájtáti is.

Már csak pillanatok voltak hátra.

Az igazgató, aki szerette hallani a saját hangját - ebből kifolyólag az általa elmondott beszédeket is - kis beszédet rögtönzött.

Beszélt a hosszú éveken át folyó kutató, tervező, fejlesztő munkáról, a felmerült, majd leküzdött nehézségekről. Arról, hogy mit várnak az új masinától - így nevezte, mert bár ő volt a projekt vezetője is egyben, semmit sem értett a számítógépekhez.

Ecsetelte, milyen nagy jelentőségű vívmány, hogy országunk teremti meg a világ első mesterséges intelligenciáját, az első gondolkodó lényt, amit nem a természet szült. Beszélt arról, hogy micsoda távlatai nyílnak ezzel a tudományos kutatásnak - fogalma sem volt a távlatokról, de nagyon szép, kerek mondatokban tudta emlegetni azokat.

Szólt felhasználásának lehetőségeiről és továbbfejlesztéséről. Aznap tett az asztalára egy jelentés a titkárnője, amit ugyan nem olvasott el végig, de abban valami ilyesmiről volt szó, hát idézgetett belőle.

A körülötte állók türelmesen, vagy éppen tűkön állva hallgatták, de végig hallgatták. Szükségük volt erre a kissé begyepesedett hivatalnokra, mert mindig tudott valahonnan még egy kis pénzt szerezni, ha megszorultak valahol a fejlesztés közben.

Aztán eljött a nagy pillanat. Az igazgató ünnepélyesen a géphez lépett és megnyomta a gombot, amivel áram alá helyezhette.

Felzúgtak a komputer hátuljába szerelt hűtőventillátorok, majd nem történt semmi. A monitorok - mind a nyolc, amelyik rá volt kötve - sötétetek maradtak.

A gép tervezője és építői egymásra néztek. A mesterséges intelligencián dolgozó team programozói egymásra néztek. Az igazgató pedig valamennyiüket végigmérte, szúrós, feddő tekintettel.

Egy technikus mentette meg a helyzetet. Odaugrott és a zsebéből előkapott csavarhúzóval pillanatok alatt leszerelte a gép borítását.

Belenézett a belsejébe, aztán röhögve fordult vissza.

- Valaki kilopta belőle a processzort! Meg az összes memóriakártyát is... A gélvincseszter sincs meg, amin a mesterséges intelligencia tanyázott…