Szomorúan állt mindig egy helyben, napról napra az asztal mellett. Lábáról, tetejéről lekopott a festék. Az összeillesztéseknél nyikorgott, ha ráült a szakácsné asszonyság. Mert csak akkor volt szolgálatban, ha a konyhai előkészületek –hagyma -, krumpli pucolás, babválogatás volt terítéken. Vagy a fáradtságot egyszerűen rajta pihente ki a szakácsné.

Éjszakánként, mikor nem volt szolgálatban, jól esett neki a friss levegő, ami a hűvös hajnalokon beáradt a nyitott ablakon, mélyen beszívta, mellőzve a hagymaszagos levegőt.

Közben arra gondolt, milyen jó a tisztaszobában az óriási fotelnek, amiket csinos bútorszövet vesz körül, és a zsúrokon finom tea és süteményillat lengi be…

S az jutott eszébe, egyszer világgá kellene mennie, mert nincs igazság a földön, illetve itt, az úri házban.

Aztán egy szomorú hétvégi nagytakarításkor kivitték az udvarra, a fészerbe, ahol a Világ határán új életet kezdhet.

Sok kidobott társával találkozott. Az ócskábbnál ócskább kacatok között egyre inkább kezdte magát jól érezni, s büszke is volt magára, hogy most már ő is világot látott hokedli…

Kép: Fortepan 78219
Évszám: 1977
Orig: Sándor Dávid