A vonat ütemesen zakatolt, s ez álmosítóan hatott rám. Igaz már két napja alig aludtam, amióta nagyanyám megérkezett, hogy magával vigyen.

Ezúttal nagy eseményre készülődtek, a pergetésre.

Sándor bátyám méhész volt, sokszor mesélt a szorgalmas kis bogarakról…

A téli szünetben elolvastam a tőle kapott méhekről szóló könyvet. Amikor kitavaszodott és kinyíltak a virágok, a nap is melegen sütött, órákig néztem, ahogy gyűjtögetik a virágport.

Sándor bátyám egyszer azt is megmutatta, milyen tömegesen a virágpor. Az apró sokszínű, gombostűfej nagyságú galacsinokból felmarkoltam egy keveset, bár nem nagyon ízlett az édes-kesernyés virágpor. Annál inkább szerettem a mézet.

 - Estére ugye vacsorázhatok mézes kenyeret? – kérdeztem nagyanyót. Ő csak bólintott rám sem figyelve, mert közben jött a kalauz. Gépiesen kezelte a jegyet, majd elköszönt. Más kalauzok mindig megkérdezték, hogy hova utazok, de ez nem olyan kalauz volt, pedig elmeséltem volna neki a nagy eseményt…

A vonatfüsttel együtt becsapódott az ablakon a vasút menti akácvirág illata. Nagyanyám is a levegőbe szimatolt.

- De finom is az akácméz – mondta. Helyeslően bólintottam, tudva ő is mennyire szereti a mézet. Majd a könyvben olvasottakat kezdtem neki mesélni. Ő úgy tett, mintha odafigyelne, de gondolatai máshol jártak, mert nem segített, amikor számolásba kezdtem.

- Majd estére számoltok nagyapáddal – mondta és szedelőzködni kezdett, mert a vonat éleset füttyentett, közel jártunk az állomáshoz.

Nagyapó az öreg Deressel várt bennünket, s a ló vágtatott a poros dűlőúton.

- Aztán ám korán kell kelni – szólt hozzám, miközben kifogta a lovat.

Nagyanyó vizet melegített a fürdéshez, maga sütötte kenyeret és egy üveg mézet tett az asztalra.

- Én nem akarok zsíros kenyeret enni – mondtam sértődötten.

Nagyanyó felnevetett, s azt magyarázta, az üvegben nem zsír van, hanem kristályos méz. Ha figyelmesen olvastam a könyvet, akkor ezt is tudnom kellene.

Nehezen aludtam el, s hamar fel is ébredtem. A tanya körül zümmögtek a méhek. Sándor bátyám mellett nagyanyó szorgoskodott, füstölte őket. Nekem a kíváncsiságtól még a reggeli sem kellett. Csak néztem a csillogó kereteket, melyekről tollseprővel finoman seperte le a méheket.

A pergető már a színben állt, igazán nem ilyennek képzeltem el. Egyszerre három keretet állítottak bele, majd elindítva, úgy pörgött, mint a ringlispil.

Az alján levő nyíláson már folyt is az aranysárga áttetsző édes illatú méz.

Nagyapó biztatására megkóstoltam. Sokkal jobban ízlett, mint az esti kristályos méz. Egészen belemerültem a kóstolgatásba. Arcom, kezem végig ragadós lett, csak akkor vettem észre, amikor megszúrt egy méhecske. Sírni kezdtem, s nagyapó vígasztalt: mire menyasszony leszel, meggyógyul.

S én szipogva kóstolgattam most már óvatosabban a friss mézet…

Kép: Méhészet
Fortepan 19199
Évszám: 1935
Orig: Rothman család