Bzz, az ifjú méhecske nem volt valami szorgos jószág. Nem vett példát se az állatmesékben megénekelt kartársairól, se a rajzfilm-méhekről. Nem nagyon strapálta magát a virágpor-gyűjtögetés terén.

Jobb szeretett megülni valahol, bámészkodni, kiolvasni a napi sajtót, vagy csak úgy böködni a telefonját.

Hiába mondogatták neki a többiek:

- Ez így nem helyes! Szorgalmasan kell dolgozni! A kaptárért! Gyűjteni kell a virágport, abból lesz a finom méz! Abból élünk! Fel, előre a közös boldogulásért! Ha nem dolgozol, mit eszünk a télen?!

De hiába volt minden. Bzz csak nem hallgatott a szép szóra. De a csúnyára se. Szidhatták, fenyegethették.

Mondták is neki a többiek:

- Majd meglátod mi lesz!

És meglátta. Mind meglátták!

A mézelő szezon végén jött a gazda, kiszedte a lépeket a kaptárból és szépen kipergette belőlük a mézet. Vitte eladni a piacra. Még a jó kis méhviaszból is vitt bőven, azért is fizetnek rendesen.

A méheknek meg betöltött egy cukros vizet a kaptárba, hogy kibírják valamin a telet. Hogy legyen min szaporodni és sokasodni a következő szezonig.

Beköszöntött a tél.

A méhecskék üldögéltek a kaptárban és szívogatták csendesen a cukros vizet.

- Nem valami nagy durranás, igaz kartársak? – tette fel a költőinek szánt kérdést Bzz.

Mégis volt, aki felelt. Sokan és kórusban:

- Bizony, nem.

- Akkor tényleg érdemes volt megszakadni a szorgos, kemény melóban. Hogy a gazda keressen egy vagyont a mézen meg a viaszon. Mi is megkaptuk, ami nekünk jár. Egy kis cukros vizet…

Kép: Pixabay.com