- Átvitte! Átvitte! – ordította önkívületi állapotban a sportriporter. Átvitte. Csak ez számít. Nem a bőrszíne, nemzetisége, politikai hovatartozása, vallási meggyőződése, nemi identitása. Átvitte. A produkció számít. A teljesítmény. A többi meg üres locsogás. Kép: Fortepan 115582Évszám:…

Az albérletből végre új lakásba költöztünk, vadonatújba. Reméltük, itt minden jobb lesz, és ami fontos: megszabadultunk a csótányoktól. Örültünk mindennek, és kezdtünk szépen berendezkedni. Ám egy szomorú őszi napon itt is megjelentek azok a rusnya, vörös bogarak, a csótányok. Hiába…

Az első csók után végigsétáltunk a Tisza parton. Egy hajléktalan a híd alatt ránk köszönt. Talán várt valamit tőlünk:. egy szelet kenyeret, egy pár forintot. Egyik sem volt nálunk, csak mi ketten voltunk magunknak, egymásnak, és nem egy hajléktalannak. Aztán elgondolkodtam. Mi lenne, ha mégis.…

Kedves Nézőink - Hallgatóink, Olvasóink! Itt állunk a szöges drótkerítés mögött. Határon innen és túl. Farkasszemet nézünk. Ali, aki törve, de valamelyest még vagy már tud magyarul, segít nekem. Most hajnalodik. A töltésen sok-sok ember alszik, gyerekek is. Fekete hajukon megcsillan a felkelő nap…

A szánkózás… Ez éppen időszerű téma, mert ezerrel süt a nap és enyhén kánikulába hajlik az idő. Emlékszem – mert jó öreg vagyok – hajdanában még voltak telek. Telek, amikor hetekig hó volt a városban és lehetett szánkózni. Mi, mint tősgyökeres pesti srácok, a távoli, rejtelmes és veszedelmes Budára…

Este tizenegy óra van. Éva lefekvéshez készülődik, amikor megszólal a telefon. Kimegy az előszobába, felveszi. Nem igen szokták vezetékesen hívni. Egy fura női hang. - Asszonyom, a férje otthon van? - Nem, nincs - mondja zavartan Éva. - Nem is lehet-, nevet a telefonba a hölgy. - Itt van nálam.…

Ha NDK indiánfilmek, akkor Gojko Mitić. És egy mondat mindjárt két dolog, amit muszáj elmagyarázni. Egyrész, hajdanában, danában a mohácsi vész után, de még a 21. század előtt Németország két részre volt osztva. Volt egyrészt, a fúj csúnya kapitalista Német Szövetségi Köztársaság, meg szép, baráti…

Ha úgy látjátok jónak, kövezzetek meg, de akkor is azt kell vallanom: szerettem iskolába járni. Mielőtt valaki menthetetlen strébernek vél, töredelmesen beismerem: nem voltam az. Mi több, eléggé ebadta nebulónak számítottam. De az iskolapadot szerettem. Nem okvetlenül az akkoriban dívó bútordarabot…

Amikor belépett az iskola kapuján, különös érzés kerítette hatalmába. A sírás fojtogatta, de nem engedte szabadon folyni könnyeit, nehogy elmossák a sminkjét, amivel még palástolni tudta idősebb korát. Igen, idős – mától nyugdíjba megy. Hivatalosan ő is ma lépi át az iskola küszöbét utoljára, mint…

Elindul kosarával, s rámosolyog a kofákra. - Kedveském, hogy a sárgarépa? Mennyiért árulja a petrezselymet? No, nem a bálteremben gondolom, itt a piaci asztalon? - Magának, kedves uram, ingyé van, csak egyen jóízűen. Olyan szakadt mostanában, lelkem, fel kell épülnie. Majd a baromfipiacot ejti…