Elindul kosarával, s rámosolyog a kofákra.

- Kedveském, hogy a sárgarépa? Mennyiért árulja a petrezselymet? No, nem a bálteremben gondolom, itt a piaci asztalon?

- Magának, kedves uram, ingyé van, csak egyen jóízűen. Olyan szakadt mostanában, lelkem, fel kell épülnie.

Majd a baromfipiacot ejti útba, nézi a tyúkokat, az eladó kakasokat. Ki kopasztja meg? Tanakodik, de majd kitalálja, mire hazaér.

A jó Bözsi néni, a szomszédasszony. Át is hívja majd kopasztani, sőt ha lesz ideje, talán meg is főzi neki.

Olcsóbb a karalábé egy másik asztalon, közben felismerik.

-  Maga az, művész úr! Adna egy autógrammot? Nem, nem, nincs papírom, de tudja mit, erre a medvehagyma levélre, ide ráírhat.

- Á jó reggelt művész úr! Írogatunk, írogatunk? - köszönt rá egy tenyeres-talpas legény, akin Szindbád elég morcosan néz végig.

- Írogatunk, és iszogatunk, iszogatunk? – szól vissza bosszúból a harmincas legénykére, aki nem állt stabilan a piac aszfaltján.

- Megint a tyúkokat hajkurássza! - bosszantotta tovább a legényke.

- Mi köze hozzá, maga nem szokott ebédelni? Hja, az ivás könnyebb, nem kell főzni.

Ekkor ért oda a tiszteletes úr. Hogy ez is mi a francot kereshet a piacon! Lehet, hogy elmaradt az Istentisztelet?!

Valami különlegességet keres, de nem tudja mi az?

- Ha különleges kell, akkor menjen az ócskapiacra! - ajánlotta neki egy kofa jó nagy hangon, hogy a többiek is nevethessenek.

Csak nézelődött, közben figyelte az embereket. Tehát ezért üres a templom, mert ezek itt flangálnak Istentisztelet idején is.

Aztán benyitott a kocsmába. No, nem a reggeli felesét kérni, hanem csak úgy szétnézni kik vannak odabenn.

Szindbád épp a piac sarkán lévő lottózó előtt ment el. Mi lenne, ha megkísértené a szerencsét?

Nem hanggal, csak kalaplevéve köszönt, nem akarta, hogy felismerjék.

Azért többen üdvözölték. Ám a pult másik oldalán ülő kisasszonyok nem ismerték fel. Ez egy kicsit rosszul esett neki. De talán jobb is inkognitóban maradni. Még majd elterjedne a pletyka, hogy szerencsejátékfüggő lett.

Miután nem nyert a kaparós sorsjegyen, gondolta, kerül még egyet a piac másik felén is, és aztán hazamegy megírni a piacon tapasztaltakat.

Közben egy rikkancs nagy hangon árulta a napilapot, kiemelve az érdekesebb cikkek címét. Ő is vett egyet, bár markában már alig maradt valamicske aprópénz, pedig még fokhagymát is venni kellene.

Épp az asztalon lévő kisebb darabokat tapogatta, amikor odaért a tiszteletes úr.

- Ördögűzés, ördögűzés? - szólította meg. -  A templomban hamarabb eltűnne az az ördög, ha egyszer talán bemerészelne ülni.

Ám Szindbád nem sértődött meg. Mondja, szívesen kezet nyújtana a tiszteletes úrnak, de éppen tele van mindkettő.

A tiszteletes úr sem sértődött meg, de hivatkozott rá, sietnie kell, mert mindjárt kezdődik az Istentisztelet.

- Maga is beléphetne egyszer templomunkba - ajánlotta fel szolgálatait.

- Talán egyszer, igen egyszer, de nem most - alig várja, hogy hazaérjen. Pedig jó ez a piaci forgatag. Talán lepakol, és újra kinéz? Csak úgy magáért a forgatagért, meg a szép lányokért, asszonyokért. Lesz témája, az már biztos.  Addig körbejár még egyszer, míg Bözsi néni kopaszt és megfőzi az ebédet. Sok, sok sárgarépával a falusi tyúklevest…

Kép: Sopron, Várkerület, piac.
Évszám: 1915
Fortepan 47304
Orig: Vargha Zsuzsa