Képzelt halál a hegyekben
Sohasem jutott eszembe, hogy halálom előtt mi lesz az utolsó kép, amit majd látok.
Most megpróbálom elképzelni.
Ha a hegyekben halok meg, biztos, hogy leestem egy szikláról, és nem veszítettem el az emlékezőképességem. A sziklákat számolom, majd a repedések sorakoznak előttem, aztán a mohákat látom, és tudom ily módon, merre van észak. Ilyen közelről még úgysem láttam hegyi mohát. Mint vékony hajszálak, zöldek, némelyek gyengén barnák.
Képzelem, hogy mosolyognak rám, és sajnálnak. Közelebb húzódnak hozzám, és átölelnek, védenek, mert beesteledett, sötét van és hűvös. Állok, vagy ülök, nem érzem, de talán fekszem, épp a hátamon, és számolom, ahogy kigyúlnak egymás után a csillagok.
Szeretném látni, hova is ...