Nézem a gyereket. Óvatosan kinyitja a konyhaszekrényt, fél szemmel felém sandít, hogy mit reagálok rá… minthogy pattognak továbba betűk a klaviatúrán, a gyerek tovább ügyködik. Először egy dobozt vesz ki, de nem tudja kinyitni, nem tudja meg, mi van benne, így félrelöki a konyha kövére…a következő polcon tányérok vannak…Na, azt nem!

Majdnem fölugrok, akkor eszembe jut, ja, azok CSAK a műanyag tányérok…sorban kiszed magának négyet…az egyik fejjel lefelé kerül a keze ügyébe, felkapja, forgatja…ujjait végigviszi a színes virágmintákon, beszél hozzájuk, igen, beszél, gügyög, mintha a virágok válaszolnának is neki…A másik három tányér szanaszét hever a konyha kövén. A magányos tányér már önálló életet él, kigurul a kezéből, végig görög a kövön, majd az ajtóban megáll. Négykézláb utána mászik. Felveszi, az megint kigurul a kezéből. Utána mászik, újra felveszi, s ezt ismételgeti, míg én közben írok a gépen… nagymama sors…

Kép: Fortepan 09731
Évszám: 1985
Orig: Fortepan