Réges-régen, még a múlt században, amikor még rükvercben szálltak a galambok is, létezett egy szervezet, melyet hívának Magyar Honvédelmi Szövetségnek . Drága feleim, ifjoncok, ne pislogjatok bután, valami ilyesmi ma is létezik, csak épp nem így hívják. (2017. január 1-jén hozták létre a Honvédelmi Sportszövetséget. - Wikipédia)

Az MHSZ, amennyire visszaemlékszem egy meglehetősen sikerült ötlet volt. Abból gondolom, hogy például egy sereg haverom ott szerzett hivatásos jogsit, bagóért. Volt ismerősöm, aki az MHSZ keretein belül ejtőernyőzni járt. Ez jó móka lehetett, de a jövőt tekintve nem valami zseniális ötlet. Hamar behívták katonának és elég kemény helyre került, a felderítőkhöz. Persze lehet, hogy ő ezt szerette, nem okvetlenül volt mindenki lógós a régi seregben sem.

Több más szakosztálya is volt az MHSZ-nek, ezeket, most hadd ne soroljam, lévén, hogy nem tapasztalatból tenném, csak kipuskáznám valahonnan.

És voltak a honvédelmi napok… Sulis korunkban jó mókának tartottuk ezeket. Egyrészt, mert azokon a napokon nem volt tanítás, helyette kirándulás-szerű mókán vettünk részt. Akadályverseny, ilyesmik. Biztos járult hozzá valami politikai maszlag is – akkoriban szinte mindenhez hozzátartozott az ilyesmi -, de már akkor is, mélyen és meggyőződésből nem figyeltem az ilyen süket dumákra. A hont természetesen meg kell védeni, de ahogy kitől…? Na, itt jött az ideológia, tehát ugorjunk.

Az akadályversenyeket szerettem. Volt akadálypálya – olyasmi, mint amilyennel később a seregben találkoztam, csak ott nem használtuk semmire -, céllövészet, némi fejtágítás. Ott láttam, például, először működő rádióadóvevőt. És a modell bemutatók is érdekesek voltak.

A lövészet persze felcsigázta kamasz képzeletünket. Valódi fegyvert vehettünk a kezünkbe, nem holmi légpuskát, mint a céllövöldékben. Hogy ez a „valódi fegyver” milyen paraméterekkel rendelkezett, vagy hogy hívták, arra már nem emlékszem. Csak annyit jegyeztem meg, hogy az előadó előszeretettel emlegette „lámpagyári kispuska”-ként. Ha ez mond valakinek valamit…

Az persze gyorsan kiderült, hogy céllövészetből nem leszek olimpikon. Nem az én műfajom… Ha valaki biztonságban akarta volna tudni magát a lövéseim közben, csak oda kellett volna állnia a céltábla elé és máris nyugodt lehetett: tuti nem találom el.

Némelyik srác egészen jól lőtt és nagy volt a meglepetés, mikor kiderült, hogy a legügyesebb közülünk egy leányzó. Ez persze sértette kamasz „férfiúi önérzetünket”, de az eredmények magukért beszéltek. A lövészetet vezető tag meg az ifjú hölgyért, mert hosszan kapacitálta, hogy csapjon fel sportlövésznek. A leányzó a végén rábólintott, de hogy tényleg lett-e folytatása a dolognak, azt már nem tudom.

Így utólag visszagondolva, ha az ilyen sportnapoknak más különösebb haszna nem is volt, legalább mozogtunk egy kicsit. Némelyik diákra ráfért, mint ahogy ma is ráférne.

Kép: Budapest, XIII. Az Árpád híd Népfürdő utcai lehajtójánál lévő MHSz tanpálya.
Fortepan 40543
Évszám: 1978
Orig: Fortepan