Ennek a jegyzetnek – stílszerűen – így kéne kezdődnie: Hol volt, hol nem volt… Mert átkozottul régen volt. 

Majdnem egyidősek vagyunk. Az ő hivatalos születésnapja 1964. október 23-án van, az enyém… Nos, valamivel korábban. Azért nem túl sokkal. Mondhatnám: együtt nőttünk fel, de ő kicsi maradt, én meg majd kétméteres lettem. Ő még mindig barna, én meg ősz. Bár kicsit fiatalabb nálam, egy lényeges dolgot tőle tanultam el: köpni mindenre.

Hogy is szólt a hajdani vicc?

„Mire köp a TV Maci?” – volt kérdés.

És a válasz: „Tudod…”

Abban a három pontban minden benne volt. Az elhallgatás.

Ahogy apám figyelmeztetett: „Amit itthon hallasz, arról nem kell ám az iskolában beszélni.” Tán elsős, másodikos lehettem akkor.

„A kereszténységet terjeszteni kell, de nem kell okvetlenül mindent továbbadni, amit a hittanórán hallunk” – mondta Ferenc atya is, aki az egyik legrendesebb csóka volt, akit valaha ismertem. Csak később tudtam meg, az ötvenes években annyit ült, mint a veréb a dróton. Mert hittanórákat tartott, mert túl sokat jártatta a száját. Hűvösre tették a fiatal papot, és még örülhetett, hogy nem a hidegre… Akkoriban még „tudták”, hogy kell bánni a klérussal.

Ez az elhallgatósdi lehet, hogy bölcs dolog volt akkoriban, de mióta bölcs egy kamasz? Mert egy idő után kamasz lettem, bármennyire is nem strapáltam magam a felnövés ügyében. Már nem néztem a dörzsölt TV Macit, de a tanulsága még mindig hatott. Azaz, tán ekkor kezdett el hatni igazán! A kölykök mindig hajlamosak a lázadozásra, és én találkoztam a vegytiszta lázadással. Akkoriban legalábbis így véltem… A punk zenével. A totálisan minimalista csörömpölés pont arról szólt, amit a TV Maci is hirdetett: köpni mindenre. De leginkább: a felnőttek hülye világára, amelyben semmi sem az, aminek látszik, és még kevésbé az, aminek lennie kéne.

Ezt marhára eltolták – állapítottam meg akkor -, de sebaj, majd jő az én friss és zseniális nemzedékem és rendbe hozza a dolgokat.

Hogy ez milyen remekül sikerült, arról bárki meggyőződhet, csak körül kell néznie manapság a világban. Minden flottul megy. Tönkre.