- Arra a sokgyerekes családra gondol? - kérdezte az igazgató -, nem tudnak azok semmit.

A felügyelő először az igazgatóra nézett, majd a tisztelendőre, akinek arcán semmiféle üzenetet nem látott. Majd folytatta.

- Csak nem a Gizi néni ajánlotta őket? Beszél az összevissza.

- Én azért csak megnézném azt a családot - mondta határozottan a felügyelő.

A tisztelendő azonnal felajánlotta, hogy elviszi. Máris befogták a lovakat és elindultak a tanyára. Útközben beszélgettek, az igazgató mutatta a tanyákat, hogy melyikben ki lakik, és egyre több a nagycsaládos ezen a vidéken. Elég rossz körülmények között élnek. Még csak nem is tanulnak. Ez a Gergő gyerek múltkor is egyesre felelt, mert nem tudta megmutatni a térképen hol van Görögország.

A felügyelő csak hümmögött.

Odaértek a tanyára. A kutya először csahogva fogadta őket.

Gergő éppen fát vágott a színben. Maszatos arcára ráfagyott az izzadság. Tisztességesen köszönt, elhallgattatta a kutyát. A felügyelő odament hozzá és férfiasan kezet fogott vele. A gyerek nem lepődött meg. A kézfogásban érezni lehetett egy kis keménységet. A sok munka miatt kérges volt a tenyere.

- Aztán mi újság itt kinn a tanyán? - kérdezte komolyan a felügyelő a gyereket.

- Semmi különös, élünk, dolgozunk, de kerüljenek beljebb! - fogta hóna alá a gyerek a fahasábokat -, Édesanyámék benn vannak.

- Várj csak! - mondta a felügyelő, -Látom tyúkok is vannak a portán, meg tudnád-e  mondani, hány deka egy tojás?

- Azt nem -, közben kivett a fészekből egy tojást, még meleg volt, épp előzőleg szállt le róla a tyúk.

- Ekkora - mutatta a gyerek a felügyelőnek.

- És ebből ugye kettő kell egy embernek reggelire - váltott tréfára a felügyelő.

- Nem biztos az -, mondta a gyerek -, én hármat szoktam enni. Kell az erő, mi itt sokat dolgozunk a testvéreimmel.

Beszélgettek, majd a konyhaajtó elé érve a gyerek betessékelte a felügyelőt.

Mindenki otthon volt, úgy tűnt, mintha vendéget vártak volna. Kőttes kalács illata terjengett a konyhában.

Leültek.

Az asszony elnézést kért a rendetlenségért, ami a felügyelő szerint nem is volt rendetlenség, majd kaláccsal kínálta a vendégeket.

A tisztelendőt az asztalfőre ültették. Látszott, nem először jár itt. Néha juttat egy kis elemózsiát a családnak, a parókiára behozott ruhákból is küld.

Rendes, tisztességes család a Gergőéké. Miután bátyja elment a városba tanulni, ő vette át a családfő szerepét. Fát vág, kaszál, kapál, mindent, amit kell. Két éve hagyta itt őket örökre az apjuk.

Nehezen indult a beszélgetés, majd a felügyelő Gergőhöz fordult.

- Megmutatnád nekem, fiam az irkáidat?

- Megmutathatom, egyetlen egy van. Abba írok mindent, nem futja nekünk több irkára.

Elővette az irkát, ami tiszta volt, semmi pecsét, gyűrődés nem volt rajta. Látszott Gergő nagy becsben tarja a tudást jelentő füzetet.

A felügyelő belelapozott. Csodálatos gyöngybetűkkel teleírt, szigorúan vonalzóval húzott vonalakkal elválasztva minden tantárgy.

Igaza van, nem is kell ide minden tantárgyból külön irka.

- Mi leszel, ha nagy leszel? – tette fel a gyereknek a kérdést.

- Kutató orvos szeretnék lenni, hogy kitaláljam a betegségek ellenszerét, akkor nem halnának meg az emberek olyan korán, mint Édesapám is.

A felügyelő keze megállt a füzet lapozgatása közben.

- Jó magasra tetted a mércét! - miközben az igazgató mondata jutott eszébe, hogy a gyerek azt sem tudta, hol van Görögország. Nem is biztos, hogy az a fontos. Ahogy ez a gyerek beszél, gondolkodik a világról, ahogy teszi a dolgát, korához képest nehéz fizikai munkát végez, bizony a fontossági sorrend más lett.

Az asszony végigkínálta kaláccsal a vendégeket. A felügyelő csak egy kisebb darabot vett le a tányérról, a gyerekhez fordult:

- Elfelezzük, nekem ekkora sok?

- Ha gondolja a felügyelő úr? - mondta a gyerek, azzal kivette kezéből a felé nyújtott ráeső darabot, majd annak a felét kis húga, Piroska kezébe nyomta.

Folytatták a beszélgetést, bár az igazgató egész idő alatt meg sem szólalt. Aztán felszedelőzködtek, és elköszöntek.

Az úton még mindig szótlan volt az igazgató, ehelyett a tisztelendő úr dicsérte a családot, miközben egy idős asszony bicegett az útszélen.

- Felvesszük? - kérdezte a tisztelendő a kocsist -, Ő Gizi néni.

Az idős asszony hálálkodások között nehézkesen szállt fel a kocsira, rögtön vallatóra is fogta őket:

- Csak nem a Gergőéknél voltak, mondtam én, hogy meg kell látogatni őket.

Az igazgató szigorú szemekkel nézett Gizi nénire, mintha megbánta volna, hogy egyáltalán eljött a családlátogatásra. Majd Gizi néni folyamatosan ömlengett a családról, és a felügyelő figyelmébe ajánlott még négy családot.

- Mára elég ez az egy is! - szólt dühösen az igazgató. Ám Gizi néni nem hallgatott el, folyamatosan mondta, ki milyen körülmények között él, és milyen értelmesek ezek a gyerekek, több figyelmet érdemelnének. A felügyelő meg csak bólogatott mindenre. Már ekkor elhatározta, mindegyiket meglátogatja, sőt magával viszi az igazgatót is.

Hosszú évek teltek el. Az egyetem aulájában izgatott friss diplomások vártak arra az oklevélre, mely tovább viszi őket a nagybetűs Életbe. A felügyelő is hivatalos volt a ceremóniára, izgatottan kereste szemével azt az öt fiatalembert, akik annak idején a tanyáról indultak. Éppen Gergő édesanyja mellé ült le, akin látszott, hogy büszke fiára.

- Ha ezt az én uram megélhette volna! - sóhajtotta.

- Akkor Gergő nem lett volna kutatóorvos - válaszolt halkan a felügyelő. Az asszonynak könny szökött a szemébe.

Miközben a diplomát osztották, a felügyelőnek az a sok évvel korábbi látogatás jutott eszébe, és beigazolódott, nem biztos, hogy az a fontos, meg tudjuk-e mutatni a térképen, hol van Görögország.

Kép: Ányás major a Tisza mellett.
Évszám: 1936
Fortepan 21062
Orig: Del Medico Imre