Mert nem utáljuk őket. Lehet, hogy én vagyok a tájékozatlan, de még sose olvastam sehol, hogy a mongolok ilyenek meg olyanok és ezért nagyon utálni kell őket. Félreértés ne essék, nem holmi gyűlöletkampányt szeretnék elindítani, csak szöget ütött fejembe a kérdés.

Annyi népet, nemzetet utálunk lelkesen – legalábbis az internet, a közösségi oldalak tanúsága szerint – és annyian utálnak minket, hogy aki vevő az ilyesmire, az bőven talál magának háborogni valót.

Miért pont a mongolok maradtak ki?

Okot könnyű lenne találni. Egy jó kis gyűlölködésre mindig könnyű találni okot, a mongoloknak meg nem valami jó a PR-juk a történelmi irodalomban:

„Ebben az évben Magyarországot, mely háromszázötven éven át fennállott, a tatárok hada elpusztította” - jegyezte be 1241-ben a niederaltaichi monostor évkönyvébe Hermann apát.

Előre szólok: Rogerius mester kissé horrorisztikus leírását nyugodtan átugorhatja, aki nem szereti a borzasztó részleteket. Ő sem dicséri a mongolokat:

„Ez a vész, ez a pusztulás, ez a romlás foglalta el kétnapi járóföldre az utakat, és az egész föld vértől vöröslött. És úgy feküdtek a testek a földön, mint a legelésző marhák, juhok és sertések csordái a pusztán vagy az építkezésekhez kifaragott kövek a kőbányában. A víz kapta a halandók vízbe fulladt testét; ezeket a halak, a férgek és a vízimadarak falták fel. A föld azok felett a testek felett nyerte el az uralmat, amelyek a mérgezett lándzsáktól, kardoktól és nyilaktól hullottak el; ezeket a vérüktől veres égi madarak és a fogakkal rendelkező szelíd és vadállatok rágták össze harapásaikkal gyalázatos módon, egészen a csontokig. A tűz azokat a testeket kapta meg, amelyek az egyházakban és falvakban elégtek.” - Rogerius mester Siralmas Éneke, 1243 körül. Fordította: Horváth János. (Részlet.)

Az is igaz, hogy jó régen volt a tatárjárásként emlegetett mongol támadás, csaknem nyolcszáz éve, de amennyire megfigyeltem, egy profi gyűlölködő számára sosem érv, hogy régen történt.

Például rendszeresen felemlegetik, hogy mit műveltek a „németek” a II. világháború előtt és alatt, számon kérve a ma élőkön az akkori eseményeket. Az fikarcnyit sem számít, hogy a ma élő németek döntő többsége még nem is élt még akkor. De hibásak! A vérükben van! (Csak zárójelben: ha ez a nem színtiszta rasszizmus, akkor nem tudom, mi az.)

Mint ahogy minket, magyarokat is „bűnös nemzetként” emlegetnek egyesek. Az első világháborút Budapesten szervezték meg:

„A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.” - részlet Edvard Benes csehszlovák külügyminiszter 1920. február 23-án, a helyi nemzetgyűlésben elhangzott beszédéből.

Erre a „kedvező” vélekedésre csak rátett egy lapáttal a második világháború. „Hitler utolsó csatlósai” – szokták mondogatni Magyarországgal, a magyarokkal kapcsolatban. Az nem érdekes, hogy a háborúban, a németek által megszállt Európában, kivétel nélkül minden állam együttműködött velük. A polgárok se voltak restek: a Gestapo besúgórendszere nagyszerűen szuperált Narviktól Athénig. 

Mit számít, hogy régen történt?

Jó tudom, a Bibliában is benne van: „Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is.” - Szent István Társulati Biblia. Mózes Második Törvénykönyve 5. 9.

De ki olvassa manapság a Bibliát? Az emberek többsége rá se hederít. A racionális érvekre se. Sokkal mókásabb szidni a „másokat”. És ami a legszebb: a gyűlölködés „házilag”, a határokon belül is megoldható. Mert mindig, mindenütt vannak „mások”, akik nem a „mieink”.

Hova lenne a világ, ha nem gyűlölnénk egymást, annak rendje és módja szerint?