A tengerparti városban élt, s a nap 24 órájában mutatta az időt az embereknek. Nagyon fontosnak érezte magát, hiszen mindenki felnézett rá, amikor elment mellette, még a felhők is lejjebb úsztak, megtudják, mennyi idejük van fennmaradni, s mikor kell majd leesniük. A szél is tőle kérdezte: mennyi az idő.

Egyszer egy sirály szállt rá. A mutatója moccanni sem tudott

- Szállj le rólam! Nem tudom mutatni a pontos időt miattad, így becsapom az embereket, ha egy helyben áll a mutatóm.

- Érdekel is engem az idő. Nagyon fáradt vagyok és pihenni akarok. Napok óta szálldostam a tenger felett, mire ideértem. Te meg csak itt állsz lustán.

A vitára a többi sirály is ideszállt és most már mindkét mutatóját lebénították, és még összevissza mocorogtak is rajta.

Így hol fel, hol le mutatott.

Az emberek felháborodva mentek el mellette és csodálkoztak, hogy bár lassan dél lesz, a mutató mégis negyedtízet mutatott.

Nem is foglalkoztak vele, inkább a nap állását figyelték, így tájékozódtak, mígnem megszólalt a déli harangszó.

Két nap is eltelt, amikor jött egy órás, aki meg akarta javítani, de a sirályok annyian voltak, hogy a végén letört az óramutatója.

Most mi lesz velem, sírta el magát a toronyóra. Olyan zokogásba kezdett, hogy a sirályok megijedtek, s elrepültek.

Az órás ekkor hozott egy új mutatót és kicserélte.

Újra élt és dolgozott a toronyóra, büszkén mutatta a pontos időt.

S ha hallotok néha kicsit mormogós hangot a torony felől, az a sirályoknak szól, akik soha többet nem mernek rászállni a mutatóra.