Engem mindenki bánt. Milyen ügyetlen vagyok, csak pöfögök össze-vissza, és még a százat sem bírom. Környezetszennyező, füstokádó vagyok.

Ugye, ti nem hiszitek ezt el rólam.

Én is az országutak vándora vagyok, voltam, de a gazdám engem is lecserélt, ki sem tudom mondani a nevét, milyen típusú 21. századi új autóra, ami akár 300-al is megy.

Engem meg bezárt ide a régi garázsszínbe. Még a csomagtartómat is nyitva hagyta, és berepültek a tyúkok, ide tojtak, sőt volt olyan tyúkanyó, aki itt költötte ki a csibéit. Na, ez egy érdekes történet volt, ezt nem bánom, hogy megértem. Amikor a kis sárga, fekete és cirmos pici jószágok csipogni kezdtek, először arra gyanakodtam, hogy valaki tréfát űz velem, és így adja tudtomra, hogy valamikor én is így nyikorogtam. De ez állandó volt, amikor a csip-cisp és a kot-kot váltakozott.

Majd tyúkanyó megköszönve a szállás, kireptette a kiscsibéit, akik még néha visszatérnek és elmesélik, mi újság a nagyvilágban.

Aztán Bodri menedékhelye lettem. Amikor a gazdi megbünteti, mert megint meg akarta fojtani az izzón vörös kakasát, akkor idebújik, s nekem panaszkodik. Én igazat adok neki, mert csak meg kell védeni magunkat ezektől a szárnyas udvar-uralkodóktól.

Néha besüt a nap, és egy kicsit fénylek, ilyenkor eszembe jut, amikor még a tengerpart melletti úton száguldottam a családdal, akkor bezzeg jó voltam a gazdámnak. Igaz néha el-, vagy megteltem a homokkal.

Már sírni sem tudok, minden könnyem elapadt, kiszáradt tankkal semmire sem megyek.

Már csak az a vágyam, ha erre jártok, látogassatok meg gyerekek!

Kép: 1962. Budapest VII. a felvétel a Rózsa (Rózsa Ferenc) utca 5., a Szerszámgépjavító Ktsz. előtt készült. / Adományozó: Chuckyeager tumblr / Fortepan 142898