Hősi emlékmű
Nézem a hősi emlékművet. Bármelyiket. Tudják, néha a hátoldalukra, a talpazatukra odaírják az elesett hősök nevét, korát…
Tisztelet Nekik!
A koruknál általában ilyen évszámok szoktak szerepelni: élt 20, 22, néha 30 évet. Csupa fiatalember. Csupa túl hamar véget ért élet…
Erről óhatatlanul eszembe jut valami. A mélyen tisztelt politikusok, akik azt a rohadt háborút kirobbantották.
Javasolnék nekik valamit:
Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha és amennyiben felmerült Önökben az vidám gondolat, hogy egy vitás politikai kérdést háborúval, forradalommal, ellenforradalommal, miegyébbel (nem kívánt törlendő) óhajtanak megoldani, akkor ugyan már, vegyék a fáradtságot és húzzanak már el a bánatos francba! És ...
…még nem hozott semmit, csupán tudatta velem, hogy ő tud rólam – mindent – és időpontot kér, mikor szíveskedek ott tartózkodni, ahol éppen átvenném tőle a nekem járó ajándékot.
Ha elmúltál hatvan, kezdjél el csomagolni… hallottam sokszor a szójárást. Először nem értettem. A hatvan évesnek mit kell csomagolni, és miért?
Az egészben az volt a legszebb, hogy a kutya se vette észre. A járvány kitört, viharsebesen terjedt, de senki sem vette észre. Persze, lehet, hogy nem is járvány volt, hanem holmi „idegenek”, azaz földönkívüliek támadása. Isten csapása, esetleg az emberiség génkészletébe kódolt, szabályos evolúciós folyamat.
Mindennek az az átkozott áramszünet az oka. És éppen szombaton este, amikor lenne időm tv-t nézni, ne adj Isten vasalni, vagy éppen csak keresztrejtvényt fejteni.
A kis kék nyüzügék már pár millió éve békésen turbolásztak az óceánnak is nevezett őslevesben. A víz kellemes volt a turolászás egészen könnyű és mulatságos. Mindent összevetve: remekül érezték magukat a bőrükben, mondhatni: paradicsomi állapotok uralkodtak akkoriban. De minden remek dolog véget ér egyszer…
Ezerrel dübörgött a huszadik század. 1938, az utolsó békeév a II. világháború előtt. De az, hogy valahol a világban mindenféle erők mocorognak, területeket csatolnak ide és oda, annektálnak és okkupálnak, a legkevésbé sem zavarta a bakon békésen szundikáló urat. Mert kérem, egy kocsisnak nem az a dolga!
A szállón a lányok készülődtek. Hogy korábban mentem haza, így rám is számítottak, nekem szegezve a kérdést, hogy elmegyek velük Margit születésnapját megünnepelni.
Oregánó kisasszony büszkén hajladozott a kiskertben. Élvezte, hogy a szél csak neki fújt. Egyre pipiskedett, míg Pepperoni szomszédja észre nem vette, és udvarolni kezdett neki. Bezzeg a Paradicsom kikötve élt egy óriási karó mellett. Irigyelte is Oregánót, amiért jobbra, balra hajladozhat, míg ő cipelte terheit. Olykor még az Olívia is velük tartott. Apró bogyóival néha hajnali ébresztőt csilingelt a kertben.