2017. jún 19.

A szenvedély

írta: Kurunczi Mária
A szenvedély

fortepan_61887.jpgÚjsághír: A Sportfogadás és Lottóigazgatóság közli, hogy ezen a héten egy darab öttalálatos szelvény volt.

A vasárnapi lapok közlik: Megtalálták az e heti öttalálatos szelvény tulajdonosát. A boldog nyertes Balázs József kispusztai lakos, aki nem rég töltötte be a 92-ik esztendejét.

Az idős ember feleségével utazott fel Pestre, hogy felvegye a 212 millió 782 ezer 595 forintot.

Amíg a lottóirodában kiszámolják az összeget, Jánosi János a Nyeremény című lap munkatársa beszélget az öreggel.

Józsi bácsi, elmesélné nekünk, hogyan lett nyertes?

- Jó vóna tunni, ugyi? - kérdez vissza az öreg. - Hát fijam eccerű az, veszel egy szelvényt, húzol rá öt ikszet, a többi gyün magátul.

- Na és hogyan tudta meg Józsi bácsi, hogy ötöse van?

- Hát gyütt az asszony, oszt kiabálta, hogy bemondta a rádió a számokat, mert amióta megvettük azt a dobozt, mindig azt nyikorogtassa. Szóval gyün az én Juliskám. No kend megveheti a Laci fiának az ótót, meg a Juliska háza is készen lesz az idén. Azzal mutati a számokat is meg a szelvényt is, hogy megnyertük az ötöst. Ha megnyertük, hát megnyertük, így én, de abbul ugyan nem lesz se ház, se ótó! Ám az asszony nem tágított. Két napig kefélte a fekete posztó ruhám, meg a csizsmám, oszt reggel vonatra ültünk.

- No és  mit érzett a vonaton, Józsi bácsi?

- Mit éreztem, mit éreztem, hát mit érezhettem vóna, zakatolt velem a vonat.

Közben elkészült a bizottság a pénzcsomagolással.

- Nos, Józsi bácsi, itt írja alá! - tolja az igazgató az öreg felé a pénzkötegeket, meg a nyugtát.

Az öreg nem mozdul, csak durcásan néz maga elé, s morog:

- Minek írjam alá, nekem ez a pénz nem kell!

- Ne bomoljék kend! - ugrik oda a felesége - hát mibül lesz kész a ház, meg a Laci fiának az autó? Kell a pénz!

- Nem kell, ha mondom - csattan fel még jobban az öreg.

- De hát miért nem kell Józsi Bácsi? - biztatja az igazgató is - ez a magáé!

- Azért nem kell, mert ez alamizsna!

- Mennyi kellene még, hiszen ez nagyon is szép összeg!

- Nem úgy értem én, hogy kevés, hanem mások adták össze, nekem meg nem kell a másé! Értik!? Meg aztán az az igazság - néz sandán a feleségére, - hogy az asszony úgyse engedné, hogy a kocsmába igyak belüle…

- Nem hát! - menti magát Julis néni - Még csak az kéne! A cimborák mind elkérnék, és amilyen jószívű kend, oda is adná nekik.

A riporter ismét az öreghez fordul:

- De akkor miért jöttek el Józsi bácsi?

- Az asszony akarta. Úgy gondótam, legyen meg a kedve, ki tudja, tehetek-e még kedvire az életben.

Meg osztán még uccse vótam Pesten!

1982. A Sportfogadás című lap 1. díját kapta.

Szólj hozzá

Fősodor Curia