Hajnali napfény ébreszt. Május elseje. A MUNKA ünnepe. Bár semmi kedvem elmenni a kötelező felvonulásra, végighallgatni az ünnepi köszöntőket, amikor is Apró Antal méltatja a munkásokat Szegeden, a Széchenyi tér platán fái alatt. Még jó, hogy nem álltam sorba, amikor a zászlókat osztogatták. Van itt zászlóvivő elég.

Különben is ma reggel azt ígértük a gyerekeknek, hogy bográcsozni megyünk az erdőre. A panellakásokban felnövő generációnak nagy élmény, ha kiszabadulhat a betontömbből.

Az este már mindent előkészítettünk, most csak le kell vinni a kocsiba, és már indulhatunk is a kedves madárdalos világba.

A gyerekek most első szóra kelnek, nem kell kirázni őket az ágyból, mint más napokon. Gyorsan le is cuccolunk, beülünk a kocsiba, s az csak köhög, de nem indul. Férjem végignéz minden eshető hibát, majd rájön: az éjjel megint kilopták a benzint. Dühösen hozza le a tárolóból a kerékpárt és a tartalék benzines kannát, s elmegy benzinért.

Minden sikerült, és végre elindulunk. Ásotthalom egy kissé messze van Szegedtől, de már nem először múlattuk ott időnket. A gyerekek is szabadon futkározhatnak, semmi baj nincs velük, még csak rájuk sem kell szólni.

Kinézünk egy csodálatosan nagy tisztást. Körbekapálunk egy darabot, hogy a tűz csak addig terjedjen, ameddig mi akarjuk. Két fa közé állvány hiányában kikötünk egy kötelet, rá akasztjuk a bográcsot, s már rotyog is a pörkölt.

Majdnem kész van, amikor egy egyenruhás - a rend őre megjelenik, s morgós hangon kérdezi tőlünk:

- Nem tudják, hogy itt nem szabad tüzet gyújtani?

Senki sem szól. Férjem egy kanállal kivesz egy darab húst, s megkóstolja. Éppen meg lehet már enni, de nem ártana neki még egy pár perc fövés. Ám a rend szigorú őre nem tűr ellentmondást, el kell oltsuk a tüzet. Elő a húsz literes vizes ballont, s fájó szívvel körbelocsoljuk a parazsat…

A rendőr tovább megy néhány lépést, még visszanéz, ellenőrizendő, nem gyújtjuk-e újra a tüzet, s eltűnik a fák közt.

Mi „tálalunk”, s keserű szájízzel esszük a majdnem kész pörköltet. Otthonról hozott galuska jár mellé, ami még nem hűlt ki, na és az elmaradhatatlan kovászos uborka.

Kanalazunk, amikor újra megjelenik az előző rendőr, jó étvágyat kívánva. Szúrós szemmel nézek rá, ha szemmel ölni lehetne, ez az ember már halott volna…

Férjem gondol egy merészet, s meginvitálja egy tányér ételre. Elfogadja, s leül közénk. Beszélgetni kezdenek, mármint a férjem és a rend őre, aki mellesleg megjegyzi, még főhetett volna a hús.

- Ha hagyta volna! - mondom dühösen, mire férjem csitít…

A gyerekek is szó nélkül esznek, majd rohangálásba kezdenek, s azon kattognak, hazafelé veszünk-e fagyit…a jó ebédhez desszert is dukál.

A rendőr elköszön, s hatalmának nyomatékot adva elsorolja, mit nem szabad az erdőn, majd megtoldja: Jöjjenek máskor is, de hozzanak magukkal turista palackot!…

Mintha azzal nem gyújthatnám fel az erdőt, morgok még egy utolsót, s aztán csomagolunk. Gondosan leöntjük a tűz helyét, biztonságból vastagon földet kapálunk rá, s elindulunk hazafelé, illetve a gyerekeknek ígért fagyizóba…

S megfogadjuk: jövőre előbb mégis elmegyünk a nagygyűlésre a platán fák alá, és csak aztán megyünk ki az erdőre.

A rend őrei akkorra már biztosan otthon lesznek.

Kép: Fortepan 28232
Év: 1979
Orig: Umann Kornél