A gyárban ismertem meg. Egyszerű cigányasszony volt, takarítónő három műszakban.

Valamikor az úri cigányokhoz tartozott, férje egy cigányzenekarban húzta a vendégeknek egy nagy szálloda éttermében.

Mindenki szerette őket. Minthogy nem volt gyermekük, a környék összes gyereke Anna néninél játszott a hatalmas külvárosi ház kertjében.

Anna néni zsíros kenyeret adott nekik, hagymával, néha paprikás krumplit főzött a kettőnyolcvanas kolbásszal. Cserébe a gyerekek segítettek neki. A nagyobbak fát vágtak, a kisebbek talicskával hordták, s dobálták le a pincébe.

Ilyen dolgos napokon rántott húst készített nekik. Tudta, odahaza nem igen jutottak ilyesmihez. Néha meg palacsintát sütött nekik. Ilyenkor volt öröm.

Ám ennek is vége szakadt egyszer, amikor férje örökre itt hagyta.

Mivel sohasem volt munkahelye, szakmát sem tanult, így nem tudta, mihez kezdjen.

Annak idején apja azt mondta a lánynak nem kell tanulni, az menjen jól férjhez.

Kevéske járadékot kapott ugyan az ura után, de a nagy házat nem tudta fenntartani. Eladta, s vett egy kisebb lakást, másfél szobát a panelben, aminek a kisebb szobáját kiadta albérletbe, és elment a gyárba takarítónőnek.

Hamar megszerettette magát itt is az emberekkel, főleg a fiatal lányok fordultak hozzá jó tanácsokért, néha meg csak úgy beszélgettek a világ dolgairól. Anna néniről kiderült, nagyon művelt asszony. Sokat beszélgettem vele én is. Tetszett neki, hogy én mindig vidám vagyok.

Ám egy nap látta rajtam, hogy valami bajom van, kifaggatott. Sírva mondtam el, hogy keresnem kell egy másik albérletet, mert a házinénit a lánya egy otthonba teszi be, és eladja a lakását.

- Nincsen semmi baj-, mondta Anna néni,-, gyere hozzám. Épp most ment férjhez az albérlőm, már akár holnap beköltözhetsz.

Másnap délután már ott is voltam az alig két utazótáskányi cuccommal.

Szépen, egyszerűen berendezett szoba volt. A házszabályt is könnyű volt betartani. Mosni lehetett, néha főzni is, bár tudta, hogy én is a gyárban ebédelek.

Egyetlen kikötése volt, nem szabad fiút felhozni.

Sokáig be is tartottam, de amikor megismerkedtem egy fiatalemberrel, szinte állandóan együtt voltunk. Igaz András vagy tíz évvel is idősebb volt nálam. De engem ez sem érdekelt. Őrülten szerelmes voltam.

Egy őszi délutánon éppen elment Anna néni a barátnőivel kártyázni. Tudtam egyhamar nem jön haza, így ezen az estén nem egy presszóba ültünk be, hanem az ő javaslatára inkább felmentünk hozzám. Bár kikötöttem, nem lehetünk  itt sem sokáig, mert Anna néni hamarosan jön is haza.

Andrást ezt tudomásul is vette, s már kora délután be is állított hozzám egy csokor virággal, egy üveg pezsgővel és egy doboz bon-bonnal. Én is készültem igaz csak üdítővel és egy kis sós rágcsálnivalóval…

Észre sem vettük, olyan gyorsan eltelt a délután, s a beszélgetés közben azt sem vettük észre, hogy hazaérkezett Anna néni.

Bekopogott a szobámba András udvariasan bemutatkozott neki, de láttam, mindketten zavarban voltak. Azért pár szót beszéltek, majd András elköszönt.

Anna néni pedig megkezdte a „fejmosásom”. S mivel megszegtem a szabályt, mégis felhoztam az albérletbe az „udvarlóm”, felmondta az albérletet.

Sírva kezdtem összepakolni a holmijaim, bár még nem tudtam, hol is töltöm az éjszakát. Ám hirtelen bevillant, elmegyek Andráshoz, hátha befogad egy-két éjszakára, míg találok másik albérletet.

Letettem csomagjaim az előszobába, s halkan bekopogtam Anna nénihez, hogy odaadjam neki a lakáskulcsot.

Ő nem lepődött meg, csak dühösen rám förmedt: mit képzelek én éjnek évadján hova indulok el.

Mondtam, András biztosan befogad. Na erre lett csak igazán izgatott, behívott a szobába, leültetett, s elmondta, ismeri Andrást, aki nős és a felesége éppen most várja harmadik gyereküket.

- Nem igaz! - törtrm ki zokogva, ezt biztosan csak most találta ki…

Sokáig nem szólt semmit, majd kipakoltatta velem a táskámat, s beküldött a szobámba.

- Most feküdj le, aludd ki magad, holnap mindent megbeszélünk.

Dehogy bírtam elaludni, az járt a fejembe, miért is akar Anna néni elválasztani a szerelmemtől…?

Másnap nem is mentem dolgozni, beteget jelentettem, legyen időm albérletet keresni. Anna néni velem jött. Csodálkoztam is, ha kiadta az utamat, akkor miért jön velem, miért akar segíteni?

A szemközti háztömbhöz mentünk. Felcsöngetett az egyik lakásba. Még mindig csodálkoztam és nem értettem mi történik körülöttem?

Egy hölgy nyitott ajtót, látszott, hogy már az utolsó hónapban van. Kedvesen fogadott minket. Kérdezte, mi járatban vagyunk. Anna néni szemrebbenés nélkül biztosította Irénkét, csak kíváncsi volt rá, hogy van, mennyi idő van még a baba érkezéséig.

Kellemesen beszélgettek. Anna néni, mintha húzta volna az időd, talán várt valakit?

Aztán megvilágosodtam. András érkezett haza. Nagyon meglepődött vagy inkább megijedt, mit keresünk ott?

Irénke kiment a konyhába, András még matatott az előszoba szekrénybe, miközben lerakta holmiját.

Anna néni odasúgta, meg ne szólaljak. Bár most már kezdtem érteni, miről is van aszó.

Még pár percet időztünk, majd elköszöntünk.

Az utcán még mindig nem tudtam észhez térni. Sokkolt a történet. Kicsit szégyelltem is magam, hogy az este megbántottam Anna nénit. Ő viszont egész úton mesélt Irénkéről, aki a keresztlánya. Aztán Andrást szidta, milyen szemétül bánik az asszonnyal…

- Most már érted?

Igen. Mindent értettem. Mire hazaértünk, megint a régi Anna néni volt,  s az előszobában maradt holmimat visszarakta a szobámba, a szekrénybe…

 Kép: 1969. Budapest I., budai Vár, Halászbástya. / Adományozó: Kereki Sándor / Fortepan 206234