Évi és Peti minden nyáron a nagyinál nyaraltak. Ilyenkor nagyi a kedvenc ételeiket, süteményeiket készítette.

Ezen a nyáron is így történt. Bár nagyi nyugdíja egyre kevesebb dologra elég, azért az unokákkal ezt nem érzékeltette.

Azon a napon is, amikor vaníliás fánkot ígért a gyerekeknek, már előre örült, hogy milyen jóízűen eszik a gyerekek.

Tett-vett a régiesen berendezett konyhában, a gyerekek néha beszaladtak megnézni, hogy áll a sütemény.

Már majdnem készen volt, amikor a kamrában tartott fűszeres dobozban kutatott vaníliás cukorért. Döbbenten vette észre, hogy nincs itthon.

Már indult kifelé, hogy valamelyik gyereket elszalassza a boltba, de hirtelen eszébe jutott már annyi pénz nincs a pénztárcájában, és csak holnap kap nyugdíjat. Nagyon elkeseredett, de nem adta fel. Valahol csak lennie még egy tasakkal. Bevitt egy széket a kamrába, s felállva, polcról polcra, dobozról dobozra nézett végig mindent, az apróbb üvegeket is kinyitotta.

Éppen egy kókuszreszelék feliratú üvegbe nyalt bele, amikor Peti unokája nyitott be. A nagy izgalomban észre sem vette a gyereket. Tovább keresett. A sütőporos zacskóba nyomta bele az ujját, beleszagolt a szaliciles üvegbe is.

Peti csak nézte és egyre rémültebb lett. Majd hirtelen megfordult, hogy szóljon nővérének, nagyi nagy bajban van – biztosan kábítószer után kutat.

Évit villámcsapásként érte a hír, hogy nagyi kábítózik. Az iskolában sokat hallott a drogról, filmet is vetítettek nekik, s látta, hogyan végzik a drogosok. Nem engedheti, hogy nagyira is ez a sors várjon. Hirtelen ötlettel felkapta a telefont…

Anyu először nem akart hinni a fülének, de a gyerekek egymás szavába vágva mondták el a történteket, s azonnal kocsiba vágta magát…

Nagyi éppen akkor kászálódott le a kamrában a székről, körülötte összevissza dobozok, kis üvegek, tasakok, kezében egy kis zacskót lobogtatva:

- Meg van végre! – kiáltotta, s meg sem lepődött, hogy a lánya is itt van.

Gyorsan a tányérra rakott fánkokra szórta a cukrot, amit előbb összekevert a tasakban lévő porral.

A gyerekek félve ettek meg egy-egy fánkot, a másikat is kivették a tányérról, s kirohantak az udvarra, s mindketten a kutyának adták oda.

Aztán leültek egy bokor tövébe, hol a kutyára, hol magukra figyelve, várták a kábítószer hatását.

Közben odabent anyu is félve evett meg egy fánkot, s csak azt furcsállotta, hogy nagyi nem kérdezi meg, hogyan került ide.

De nagyit a nagy keresés után az izgatta inkább, hogy miért nincs a fánkjának akkora sikere, mint máskor.

- Valami baj van? – kérdezte a lányától.

- Nincs semmi, inkább magadról mesélj, anyukám.

Nagyi el kezdte mesélni búját - baját…

- És más bajod nincs? – nézett rá a lánya.

- Miért, mi bajomnak kellene lennem? – fogott gyanút nagyi. Mire anyu elmesélte a telefonhívást…

Először szomorú lett, hogy az unokák ilyet feltételeztek róla, de megnyugodva örült nekik, hogy így vigyáznak rá, és mindketten jót nevettek az egészen.

Behívták a gyerekeket is, beavatták őket is a nagy „titokba”, de mire a történet végére értek a fánknak sem volt nyoma, eltűnt a vaníliás cukorral együtt.

Kép: 71843
Év: 1942
Orig: Lissák Tivadar