Egyszer régen, nagyon régen egy picike Vízcsepp felébredt a hűvös hajnalon. Sóhajtott egyet, és nagyot nyújtózott. Megdörzsölte álmos szemecskéjét, megkapaszkodott a felhő szélében, amelyen aludt, és lenézett a Földre.

- Milyen óriási! – ámult el, s olyan vágyat érzett, hogy lemenjen, és közelebbről megnézze, de nem tudta, hogyan is juthat el oda?

Ekkor sodródott mellé egy másik Vízcsepp, amelyik jóval nagyobb volt, mint a mi kis kíváncsi Vízcseppünk.

- Min gondolkodsz kis Vízcsepp? – szólalt meg mellette.

- Csak azon, hogy milyen szép ott lenn a nagy Föld, meg kellene nézni közelebbről, hogy mi van odalenn.

- Egyet se búsulj! - mondta a nagy Vízcsepp – ezen könnyen segíthetünk, szólok vízcsepp társaimnak.

Azzal lepottyant egy másik felhőre, és elkiáltotta magát, aminek az lett az eredménye, hogy sok-sok vízcsepp gyűlt köréjük, hatalmas fekete felhőt alkotva.

- Akkor indulhatunk! – adta ki a vezényszót nagy Vízcsepp, és a vékony fátyolos vízfüggönyön leereszkedtek a Földre, eső formájában. Ezen csúszott le a mi kis Vízcseppünk is. Észre sem vette, máris a Földön volt. Körülnézett, s csak ámult-bámult, milyen óriási itt minden!

A fák örültek az éltető víznek, és leveleikkel bólogatva üdvözölték a vízcsepp társaságot. A kis Vízcsepp visszabólintott nekik és elindult, hogy felfedezze a Földet.

- Sétálsz velem? – kérdezte a nagy Vízcseppet?

Kéz a kézben elindultak, néha meg-megálltak, s gyönyörködtek a tájban. Társaik még mindig ereszkedtek lefele a vízfüggönyön, de már kevesebben voltak, s így lassan a Nap is kisütött, hogy színes szivárvánnyá változzon a vízcseppekből álló függöny. Addig-addig sétáltak, míg egy szép helyen letelepedtek.

- Legyél a feleségem! – mondta nagy Vízcsepp kis Vízcseppnek, aki hirtelen nem is tudta mit feleljen, hiszen ennyi jó egyszerre nem történhet vele!

Végül igent mondott. Vízcsepp társai ujjongva vették körül őket, s akkora lakodalmat csaptak, hogy beleizzadtak a táncba. Ebből újabb vízcseppek lettek, s lassan csordogáltak le, nagyokat ugrálva a lépcsős köveken.

Éltek, éldegéltek, s nem fogjátok elhinni, mi történt? Született sok-sok vízcsepp gyerekük. Most már együtt járták be a Földet, s ők is ugráltak le a kisebb-nagyobb köveken. Gyakran jártak így vendégségbe vízcsepp társaikhoz, mert mondanom sem kell, az összes vízcsepp letelepedett a Földre. Igaz voltak olyan vízcseppek, akik néha felkívánkoztak a felhőkbe, fel is mentek, és újra, meg újra leestek, magukkal hozva társaikat, hogy itt minél több vízcsepp legyen.

Addig nem is volt semmi baj, amíg apró, lépcsős köveken zuhantak lejjebb, de egyszer egy nagy szakadék állta útjukat. Mitévők legyenek? Tanakodtak a vízcseppek, míg nagy Vízcsepp azt mondta:

- Fogjuk meg egymás kezét, és láncot alkotva egyszerre vessük magunkat a mélybe.

Így is tettek. Mély levegőt vettek, és egyszerre vetették le magukat a mélybe, hatalmas dübörgés kísérte útjukat. De még a nap is megszínesítette ugrásukat. Olyan szép szivárványt szórt rájuk, hogy ma is megnézik az emberek. Ezeket az eséseket újra meg újra megismétlik társaik, messze elhallik a dübörgésük. Azóta láthatjuk mi is a vízeséseket, melyek az alattuk lévő hatalmas nagy tavakba ömlenek.

De hogy mi lett a kis Vízcseppel, nem tudom, talán nagymama lett sok-sok vízcsepp unokával.

Talán őket láthatjuk, ha arra járunk a nagy-nagy vízeséseknél…

Kép: a Szerző saját felvétele