Miután elült a vihar a palotában, Ahmed újabb tulipánokat rendelt Hollandiából…

Akkor még fel sem fogta, hogy a népe éhezik, és nyomorban él. Pedig a fia naponta emlékeztette erre, de ő csak annyit válaszolt, majd megnyugszanak, ha meglátják az újabb, az eddiginél szebb és színesebb tulipánokat.

Ali a palotakertben sétált Leilával, s éppen az esküvőjüket tervezgették.

A sétány mellett finom méregzöld moha terült, s az abba ültetett gyönyörű, vörös tulipánok már messziről idecsalogatták a bogarakat, s azok szorgalmasan gyűjtötték a virágport, hogy betevő legyen kis családjuknak.
Ahmed közeledett az úton.

- Nézd meg ezeket a csodálatos tulipánokat fiam! Ahogy rájuk süt a nap…

Ali dühösen válaszolt:

- Lehet, hogy neked érték, de nekem oda az örökség. Hogy vegyem így nőül Leilát?!

A szultán a vörös tulipánjaira mutatott.

- Nézd fiam, milyen csodálatos lesz e gyönyörű kertben kimondani az örök boldogító igent. Ahogy a nap rásüt ezekre a színes tulipánokra, az már maga a boldogság.

- Neked apám, de nem nekem. Mindent ezekre a szép vörös, sárga, rózsaszín és még ki tudja milyen színű virágokra pazaroltál. Az összes pénzedet, a nép, az ország pénzét.

- De én úgy szeretem ezeket a tulipánokat, ahogy népem szeret engem.

- Tévedsz apám, a néped gyűlöl téged. Az emberek éheznek, nincs kenyér, ruha, nincs rendes oktatás az iskolákban. A néped fázik, soroljam még?

- De mikor nekem ezek a tulipánok az életem!

- Meg a halálod is. Rövidesen vagy földönfutó leszel, mert elzavar a néped, vagy megöl.

A szultán itt befejezte a fiával való vitát. Már esteledett. A kandelábereken lévő izzók ontani kezdték a fényt, melyek a színes vázákban lévő tulipánokat világították meg.

Akkor találkozott szembe Ahmed Leilával, aki csodálatos tűsarkú topánkájában sétált a palotakertben, s várta Ahmed fiát az esti randevújukra.

- Szépséges leányom, virágszálam-, szólította meg – szereted az én egyetlen jó fiamat?

- Hogyne szeretném - vallotta ártatlanul Leila.

- Akkor jó! Nézd itt ezeket a gyönyörű tulipánokat, ezeket mind rátok hagyom örökül.

- Köszönöm - mondta hűvösen a lány, miközben azt gondolta leendő apósáról, hogy a világ legnagyobb őrültje. Ő látta, hogyan szenved népe, miközben ő itt élvezkedik ezekben a színes növényekben.

Nem telt bele pár hét, katonák törtek be a palotába, s lekaszabolták a szultánt. Vére szétfolyt a színes tulipánokra, vörösre festve a más színűeket is.

Így ért véget egy őrület, s ez a merénylet, mentett meg egy népet…