Kedves Jucusom!

Sajnálom, hogy nem tudtál eljönni a születésnapomra felköszönteni, de sose bánd, mert az én drága párommal, a Bélával kettesben ünnepeltük meg. Immár ötven éve, hogy együtt vagyunk, s én még mindig nagyon szeretem. Ő is engem.

Képzeld, csodás ajándékot kaptam tőle. Egy Fittneszbérletet egy hétre!

Sajnos, a fittneszterem a város túloldalán van, de sebaj. Ingyen buszozhatok, kit érdekel.

Rám is fér egy kis torna, hiszen, amióta nyugdíjas vagyok, felszedtem pár kilót. Nem az a régi feszes fenekű, ringó mellű lányka vagyok.

Lehet, Bélám is ezért adta a bérletet. Egyem a szívét, még mindig kíván engem. Gondolom, nemcsak horkolni szeretne mellettem éjszaka.

Meg is fogadtam magamban, ha törik, ha szakad, én bizony formássá edzem magamat.

Vettem is előre egy piroscsipkés tangát, mert addig nem nyugszom, míg bele nem tudom préselni magamat.

Már az első nap megpróbáltam csitrisen fellibbenni a buszra.

Egy fiatalember átakarta adni a helyét, de én mosolyogva mondtam neki:

- Edzésre megyek, nem vagyok én puhány vénasszony. Üljön csak nyugodtan tovább.

Látszott az arcán, hogy meglepődött, s elégedetten mért végig. Lehet, nem is baj, hogy oly nagy a kufferom, mert elgondolkodva méricskélte.

A fittnesz teremben képzeld, egy fantasztikusan jóképű, fess fiú fogadott egy szál trikóban.

Ádámnak hívják, de ha látnád, milyen feszes, kidolgozott izmai vannak. Csodás bronz bőre, és a bőrének az illata, a mosolya.... Hú, legalább egy hét ajtócsapkodást megér. Úgy megnéztem volna ádámkosztümben.

Amikor kedvesen elmondta, mit hol fog rajtam megdolgozni, nagyon sajnáltam, hogy a legjobb testrészemet kihagyta.

No, meg is dolgoztatott. Futópad, súlyok, fekvőtámaszok tömkelege.

A gyönyörű fehér fogait kivillantva közölte velem, hogy ne ijedjek meg, de estére lesz egy kis izomlázam.

Estére? Már a buszra alig bírtam felkapaszkodni. Hazaértem, s ahhoz sem volt kedvem, hogy vacsorát készítsek Bélának.

Másnap úgy keltem ki az ágyból, mint akin átment az úthenger. Csúfolódott is Béla velem, hogy mitől rokkantam le.

- Ó, Ádám dolgoztatott meg a teremben, drágám!

- Hány éves az az Ádám?- kérdezte a párom gyanakvón.

- Hát, lehet olyan huszonhat.

- Akkor jó! - dünnyögte megnyugodva - Már megijedtem, hogy beleszerettél másba, mert olyan áhítattal mondtad ki a nevét.

Aznap megint nagyon meghajtott Ádámka, de, mert olyan szépen csengő hangja van, és olyan kisfiúsan tudott mosolyogni, megbocsátottam neki.

Reggel sokáig molyoltam a kamrában, kerestem az anyósom járóbotját, de nem találtam. A buszra felkapaszkodni, maga volt a halál. A minapi fiatalember megint fenn ült.

- No, mami, látom edzésben van! - mosolygott.

Szégyenlem, de nem tudtam neki visszamosolyogni. Ádám elhülve nézett rám, amikor beértem a terembe.

- Nem múlik az izomláz?

- Á, dehogy, semmi bajom, bírom a gyűrődést. - közöltem vele sziszegve.

Negyed nap teljesen kikészültem. Az a dög Ádám nem hagyott békén. Nem tudom mit képzelt magáról az a taknyos. Minek nézett engem, játszópajtásnak?

Különben is, jó a fenekem úgy, ahogy van. Teszek rá, hogy lóg a mellem. Nem, akarom felvenni a tangát. Béla meg horkoljon, ahogy akar. Nem érdekel! Soha többé nem megyek fittneszterembe.

Drága Jucusom, tanulj a példámból, s ha a férjed fittneszbérletet vesz neked, nehogy elfogadd.

Ölellek szeretettel, barátnéd:

Margit.

Kép: Wikimedia Commons / localfitness.com.au