Tudomásom szerint, felmenőim mind züllött, garázda elemek voltak, akik néha még oly ocsmányságra is vetemedtek, hogy könyvtárba járjanak. Ez van, nem szégyen a családi terheltség, csak koronként kellemetlen.

Például, mikor Háteszasztyán Eulália Kupakő kedvenc könyvtárosa keres telefonon. A bájos vénkisasszony – nem tudom, mitől vén, hisz alig múlt negyven, de jobb körökben így szokás emlegetni a korabeli szingliket – meghívott, hogy még az ünnepélyes megnyitó előtt sétáljak vele egyet a felújított könyvtárban. Nem randevúzási célzattal, hanem, hogy írhassak az új és korszerű létesítményről a Kupakői Hírharsona fedőnevű, világhírű sajtóorgánumba.

Mivel nem szokásom szép hölgyek meghívásait visszautasítani, a megnyitó délelőttjén előírásszerűen ott hemzsegtem a könyvtár előtt. Eulália személyesen bocsátott be a titkok kapuján – már a telefonban említette, hogy nagy meglepetéssel készül az ünnepségre.

Az előtér pont olyan volt, mint bármelyik könyvtár előtere, fogasok és miegyéb. Egy pofás ülőgarnitúra és persze szemben a hagyományos könyvtáros pult. Több számítógépes munkaállomás. Azon ugyan kissé csodálkoztam, hogy a falakon sehol egy darab dekoráció és az előírásos újságos és folyóiratos polcok is hiányoztak, de nem az én dolgom, hogy mindenféle hagyományos berendezési tárgyakat reklamáljak.

- Jer – mondá a bájos tündér, miután letevém kabátom – körbevezetlek birodalmamban.

És lőn.

Körbevezetett mind az öt teremben. Mind az öt teremben, ahol kifogástalanul üres polcok várták – gondosan portalanítva – a látogatókat.

Először azt hittem, hogy ez valami vicc, de látva Eulália határozott és komoly arckifejezését, egyetlen tréfát sem mertem megengedni magamnak. A Klicsko testvéreknek még csak bemernék szólni, de egy könyvtárosnőnek?!

Csak a mikor visszatértünk a fogadópulthoz, kockáztattam meg:

- Lehet, hogy tévedek, de itt egy darab könyv sincs…

- Persze, hogy nincs – nézett rám meglepetten.

- Eddig úgy tudtam, hogy egy könyvtárban könyvek is elő szoktak fordulni…

- De nem itt! Ez egy politikailag teljesen korrekt könyvtár!

Nem álltam meg, rákérdeztem:

- Hogy is van ez?

- Nézd – magyarázta lassan, mint ahogy egy különösen nehézfejű tacskókölyköt leülni tanít az ember - a könyvekkel mindig csak baj van. Ha elég művelt és tájékozott lennél, te is olvashattál volna az interneten arról, hogy például Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című művét leszedték egy amerikai iskolai könyvtár polcairól. Túlságosan sokszor fordul elő benne az ocsmány faji megkülönböztetésre utaló nigger szó! Arról is tudhatnál, hogy a német kormány megállapodott a három legnagyobb közösségi oldal szolgáltatójával, hogy azok a német jog szerint gyűlöletbeszédnek számító tartalmakat huszonnégy órában belül töröljék.  Mi haladunk a korral!

- Az rendben van. De a könyvek… - nyögtem és közben lelki szemeim előtt megjelent Mark Twain, amint forog a sírjában.

- Miért? Hagytunk volna talán a polcokon egy olyan rasszista művet, mint Gárdonyi Géza „Egri csillagok”-ja? Amelyben – képzeld el – többször is le van írva, igen pont így: cigány!

- De hát Sárközi, a cigány az egy pozitív szereplő!

- Ilyesmit akkor sem írunk le! Ott van a Hófehérke! Az is maga a rasszizmus! De nem terjesztünk sátánista eszméket sem, mint Bulgakov A Mester és Margaritában!

- Az nem sátánista – nyögtem. – De akkor is… Hol a többi könyv?

- Talán a Rejtő-féle ponyvák? – kérdezte gúnyosan. – Amiket annyira szeretsz? És hogy írnak azokban az arabokról!

- De hát… Rejtő Jenő maga is…

- Az mindegy! A könyvek gondos átolvasása után, valamennyiben találtunk a politikai korrektség szempontjából kifogásolható kijelentéseket. Ilyeneknek márpedig nincs helye egy korszerű könyvtárban. Ki a mocsokkal! – emelte fel hangját s szeme tűzben égett.

Tűzben égett, mint könyvek Ray Bradbury örökbecsű történetében, a Fahrenheit 451-ben, melyből François Truffaut rendezett filmet.

Oly korról szól az mese, mikor a tűzőrök nem oltják, hanem gyújtják a tüzet, előszeretettel égetve könyveket, mert azok csak ostoba, felforgató gondolatokat szülnek az emberek fejében. És mi szükség van erre?