Minden ellentétes híreszteléssel szemben: a kisnyugdíj sohasem volt nagy. A hó végén mindig is hó vége volt, de nagyon. Mert abból a pár fillérből kijönni… 

A fene se érti ezt. Emberek tisztességgel végig dolgoznak egy életet – na, jó, nem mindenki „akkora” tisztességgel -, aztán jönnek a „békés”, „boldog” nyugdíjas évek. Meg a guberálás a fillérek között, a pénztárcában. Csak azért emlegetek filléreket, mert a kép 1976-ban készült, akkor még forgalomban voltak – és értek is valamit, ha nem is sokat – a tíz-, húsz- ötvenfilléresek.

Gyakran eszembe jut Jolán nénikém, - kábé az a korosztály volt, mint a képen látható néni -, aki boldog volt kis pénzével. Nem vicc! Gyakran emlegetett egy bizonyos Iza kisasszony nevű hölgyet, aki az ő gyerekkorában volt vénkisasszony, valamikor az első világháború táján. És simán éhen halt. Nem volt semmi – vagy csak nagyon kevés – jövedelme, a szomszédokhoz szégyellt fordulni, azok meg nem vették észre, hogy mekkora a baj. Csak amikor már késő volt…

Jolán néném sokat mondogatta, hogy milyen jó, hogy ez már vele nem fordulhat elő. Nem csak azért, mert bár ő is vénkisasszony, de vannak rokonai, hanem azért is, mert ott az a kis nyugdíja. Dőzsölni nem tud belőle – érdekes arra mindig jutott, hogy engem, a kis srácot kirándulni, meg moziba vigyen -, de megél annyi pénzből. Nem fog éhen halni, megfagyni. És az is milyen jó, hogy ebben a világban már senkit sem lakoltathatnak ki!

Biztonságban érezte magát. És rám, ránk is átragadt ez a fíling. A biztonság érzete.

Ez volt a huszadik század… Két világégés után, egy közepesen fejlett ipari országban, mely a szocialista világrendszerhez tartozott. Anno valahogy így mondogatták.

A diadalmas huszonegyedik század szép új világában elértük azt, hogy megint legyenek Iza kisasszonyok és semmi sem annyira bizonytalan, mint a múlt, aminek – mint kiderült – minden egyes szava hazugság volt.

És írják az interneten, az újságokban, mondják a tévében: „Nekem higgy! Ne a saját memóriádnak! Az megbízhatatlan…”

Most mondják meg: kisiskolás koromban is képtelen voltam megtanulni szóról-szóra egy verset, most se tudok. Hát hülyültem én valamit?

Kép: Budapest, XIII. kerület, Váci út - Forgách utca sarok.
Fortepan 88908
Év: 1976
Orig: Urbán Tamás