A rendelőben már várakoztak néhányan. Csönd van, csak néha hangzik el egy köszönés. A fogason szaporodnak a kabátok. Idegesítő ez a csönd. Ha valaki belép, mindenki felé fordul. Az újonnan érkező is végignéz a már ott ülőkön és számolja, hányadik lesz a sorban.

Egy nő a harmadik széken nem mozdul. Nem néz senkire. Úgy tűnik, ha lehetne, láthatatlanná válna. Arca sápadt, alakja vékony, 35 éves lehet. Nincs terheskönyve, ehelyett személyigazolványát forgatja, hajtogatja benne a kis fehér lapot, melyen ott a képzeletbeli gyászkeret, az elítélt gyermek, aki nem születhet meg.

A védőnő érkezik. Barátságos mosolyával mintha enyhítené a dermedt csendet. Mozgolódás támad, vezényszó nélküli sorban állás.

Már munkában a vérnyomásmérő higanyszála, amikor az orvos is megérkezik. S ahogy végignéz a leendő anyukákon, a beszélgetés is megindul, a mérleg nyelve gyorsan fut felfelé. Jó lenne letagadni azt az egy vagy másfél kiló súlyfelesleget, de nem lehet. A beszélgetések során címeket cserélnek, fényképek kerülnek elő. „ A nagyobbik fiú, jó lenne, ha ez kislány lenne!” a másik kismamának ez lesz az első baba. Mindegy fiú-e, vagy lány, csak egészséges legyen!

Kigyullad az ajtó feletti lámpa, bemehet a következő. A sápadt arcú nő feláll. Még mindig idegesen szorongatja igazolványában a fehér lapot. Már csak az orvos döntése izgatja, mit ír rá? Elveszik-e tőle a magzatot, vagy meg kell szülnie?

Sokára jön ki. Arca pirosabb, nyugodtabb, olyan, mintha már túl lenne mindenen, pedig a műtét ezután következik.

Vagy talán…tűnődöm el. Hátha találkozunk valamelyik gyermektanácsadáson…

Kép: 14676 (részlet)
Évszám: 1905
Orig: Saly Noémi