Még egyszer végignézett a kiságyakon, mielőtt levette a varrós dobozt. A gyerekek aludtak. Hozzálátott, hogy felvarrja a gombokat, a kisnadrágokról leszakadt kantárokat. Nagy gyakorlata volt már benne, hiszen majdnem három évtizede dolgozik ebben a bölcsődében. A fizetés ugyan kevés, de mindenért kárpótolja a csöppségek mosolya, s az a bizalom, hogy a volt bölcsődései is örömmel hozzák ide most már szülőként csemetéjüket.

Valamelyik kicsi megmozdult. Felnézett a szemüvege mögül. Andrea takarója lecsúszott, Peti most fordult át a másik oldalára, és nehezen találta meg az ujját, hogy újra a szájába vegye.

Visszaült, hogy folytassa a varrást, de ölébe hullt a ruhadarab. Elgondolkodott. Nem sok ideje van már, még elballagtatja őket, aztán ő is elballag – nyugdíjba.

Majd harminc év alatt sokan fordultak meg keze alatt, s büszke lehet rá, hogy mindegyikükre emlékszik. Otthon őrzi apró kis ajándékaikat, amelyeket búcsúzóul kapott tőlük. Fülébe csengenek „bemondásaik”, apró kacajuk, sírásuk, sok kis daluk…

Felállt, elindult a kiságyak között. Sokáig nézte arcukat, pici ujjaikat, amelyeket cuppogva szoptak álmukban is.

A ballagás után napokig csöndben járkált otthon, nem tudta hová, miért nyit be, mit keres…

Aztán egyik nap elment a postára, táviratot adott a gyerekeinek:

- Hozzátok haza a kis unokákat!

Kép: Budapest, VII. Dob utca 75-81., a KPM (Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium) VII. emeleti bölcsődéje, az ablakon át a Hársfa utca felé látni.
Fortepan 80225
Évszám: 1952
Orig: UVATERV