…erre csörög a dió, erre meg a mogyoró… játszottak a nagyok, s a kisfiú, akinek a szemét bekötötték, csak egy helyben topogott, majd hirtelen kiugrott a kör közepéből, s éppen a legnagyobb hangú gyerek ruháját kapta el. Nagyot nevettek, és most más állt be a körbe. Aztán bújócskát kezdtek játszani, és mindenki kereste a legjobb búvóhelyet, így nem vették észre, hogy a kisfiú ott maradt, ahol az előbb állt. Sírni kezdett, s meghallván az édesanyja, kijött érte az udvarra.

Csak szülei tudták, hogy vak, de azért engedték a többiek közé, hogy azok is szokják, hogy vigyázni kell a kisebbre, arra, aki nem éppen olyan, mint ők.

Ám a nagyok mit sem törődtek vele, de azt hiszem, fel sem fogták, hogy mekkora a baj… szétszéledtek.

Szóval édesanyja bevitte a kisfiút a házba, kezébe adott néhány játékot, és visszament a konyhába, hogy elkészítse az ebédet.

A gyerek ismét maga maradt, és most már tudatában volt annak, hogy itt senki sem bánthatja. Ráérzett a nagy fakockákra, hallotta a csilingelős mozdony hangját, s a nyitott ablakon keresztül beszűrődött zajokat, de leginkább a madarak énekét.

Szeretett itt a csöndben lenni, ami azért nem is volt csönd, csak a civilizáció zaját nem kellett elviselnie.

Egymásra rakta a kockákat, ami azért néha ledőlt, de ő biztos volt benne, hogy ezt az állatkertet ő fel tudja építeni. Újra és újra neki kezdett, s mikor már sokadjára tapogatta ki, hogy először a tömör kockákat kell felrakni, aztán az ablakot, s a kis hidakat, úgy érezte minden sikerülni fog. A síneken futó kismozdonyt is a helyére tette…

Anyja néha be-benézett rá, de a gyerek a játék hevében észre sem vette.

Elkészült az állatkert. Még kitapogatta, hogy a nagyobb kockából álló kifutóba rakja az elefántot. Kitapogatta annak is a fülét. Aztán a pingvinek, és a fókák következtek.

A csörgős cellofánnal borított „medencébe” apróbb halakat rakott, a pici dobozkákba a bogarak kaptak helyet. A pázsiton madarak reggeliztek, kiszórta nekik a rizst, amit anyja adott a múltkor, amikor arra kérte, játsszon vele.

Minden és mindenki a helyén volt. Most már jöhetnek a látogatók.

Kikiabált anyjának a konyhába, mert azért az az igazi, ha édesanyja lép elsőnek a vadonatúj állatkertbe. Nagyon szerette, és tudta, ha senki másra nem is, de anyjára mindig számíthat. Oly sokszor bántották a nagyok, mert ő kicsi, és alig mert ellépni onnan, ahová éppen állították. Még nem alakult ki az érzéke, s a nagyok elől is titkolták, hogy ő vak. Azért is csúfolták, hogy nem tudott futni.

- Majd később megtanulod -, mondta anyja.

Szóval a „hangosbemondóján” kikiabálta, hogy megnyílt az állatkert, ma mindenki ingyen léphet be.

Rövidesen apja is megérkezett, s megcsodálta a vadonatúj állatkertet.

- Most már el kellene vinni ezt a gyereket az orvoshoz -, mondta, s az asszony sóhajtott egyet. Egyáltalán nem reménykedett abban, hogy fia valaha látni fog.

- Minél később visszük, annál kisebb az esély – mondta ki határozottan az apa. Majd levetette kabátját, vacsorához készülődött.

- Reggel felhívom az orvost -, mondta az asszony, s nagyot sóhajtva mindkettőjüknek szedett a levesből….

Néhány nap múlva már a műtőben volt a gyerek…

A folyóson jöttek-mentek, a betegek és várakozók csak beszélgettek. De mindez most egyiküket sem érdekelte.

Az asszony nagyokat sóhajtozott, de látta, hogy férje nem reagál rá, így nem mondta ki, amit gondol…az járt folyton a fejében, miért pont velük történik mindez…miért nem lehet ez a gyerek is olyan, mint a többi….?

Aztán nyílt a műtő ajtaja. Az orvos megállt mellettük, s közölte a jó hírt. Sikerült a műtét, de a végleges eredmény csak egy hét múlva lesz látható…

Mindketten megkönnyebbültek, s amikor már a hazafelé úton voltak a gyerekkel, egyszer csak megszólalt:

- Milyen szépek a fák!

Anyjának könnybe lábadt a szeme, az apja is erősen szorította a kezét. Most már mindent lát, és talán futni is fog?

Már lábadozott, mikor a rokon gyerekek és az ismerősök meglátogatták. Sok-sok játékot hoztak neki, s volt, aki mesekönyvet is, mert mától kezdve olvasni is tud…

Este nehezen aludt el, de boldog volt… holnaptól övé a világ!

Idén 100 éves a Vakok- és Gyengénlátók Szövetsége

Kép: Fortepan 85403
Évszám: 1933
Orig: Jáki László