A repülőgép leszállt. Karjára vette kabátját, majd a csomagját kereste meg, és elindult a kijárat felé. Kistáskájában ott lapult Ákos fotója…

Csak megismerjük egymást!… aggódott, bár a hosszú-hosszú levelezésük alatt különböző fotókat küldtek magukról. Nem volt semmi különös ismertetőjel, csak annyi, hogy azt a bordó ruhát vette fel a szürke blézerrel, amiben egyik fotón Ákos megismerte…

Ákosnak is jellegzetes arca volt. Komoly, szeme csillogó, és befelé nevető…ez a szem a zárkózott emberekre jellemző. Valóban elég keveset tud róla… de most, most végre megismerik egymást…

A lépcső felső fokán állt… Tudta, első pillanatban észreveszi és felismeri ŐT, a jellegzetesen nyugodt arcáról.

A tömeg elvonult, már csak néhányan várakoztak a kijáratnál. S aztán egyszer csak meglátta… legszívesebben repült volna felé, de fegyelmezte magát. Nem akarta lerohanni. Ákos éppen úgy meggyorsította lépteit. Találkoztak… hosszú, szótlan ölelés… csend… majd Ákos felvéve a csomagot, megfogta Ágnes kezét, s lassan elindultak lefelé a lépcsőn, az autóhoz.

Miután betette a csomagtartóba a táskát, kinyitotta Ágnes előtt az ajtót, úriember módjára… kényelmesen elhelyezkedtek, de Ákos még nem indította el az autót. Ágnes felé fordult.

- Csak hogy itt vagy!...mondta mosolyogva..

- Én is örülök… érzékenyült el Ágnes is… és pár percig szó nélkül mosolyogva nézték egymást… Ákos kezét a sebváltóra téve, tétovázott, mit mondjon, induljon? Ábrándosan nézte Ágnest…

- Akkor induljunk… tért vissza a jelenbe, és beindította a kocsit.

- Jól utaztál? – kérdezte, és ezzel megkezdődött közöttük a beszélgetés valami általános dolgokról.

- Hol foglaltál szobát? – kérdezte Ágnes

- Meglátod, szép helyen… s rövidesen oda is értek ahhoz a kis alpesi házhoz, ahol Ákos lakott. Nem éppen hotel vagy panzió kinézete volt, inkább egy óriási gazdaháznak tűnt…szép rend az udvarom,  az ablakokban virág…

Bent kellemes hűvös, az ablakokon ízléses függöny, s ételillat…

Ágnes most érezte, hogy megéhezett, igen, hosszú volt az út. Egy frissítő ital után Ákos megterített. Lassan, szinte áhítattal enni kezdtek…

Ebéd után pihenés következett, a hosszú út után rá is fért… nem aludt, csak pihent, miközben Ákos tett-vett körülötte.. Délutánra egy laza erdei sétát tervezett Ágnessel.

A madárcsicsergés egy kicsit otthoni is volt, de mégis más. Az erdő fái mintha másként susogtak volna, mintha csak nekik zümmögnének a bogarak.

Csend volt, mély erdei csend, melyben csak az itt lakók hangja illett bele. Itt a csendbe nem hangzott autók, buszok, kamion dübörgése.

Jó volt érezni ezt a szinte mesevilágot… s belegondolt, milyen gyönyörű két hetük lesz…!

Kép: Fortepan 73781
Évszám: 1978
Orig: Romák Éva