- Csip, csip, csip, csirip – mondta a kiscsibe és kibújt a tojásból. Szétnézett a nagy világban, és tizennyolc kékmezes srácot látott maga körül. Jól összeillünk, nyugtázta sárga tollpihéit igazítva, s minthogy jól nevelt csibe akart lenni, újra köszönt a srácoknak

- Csip, csip, csip, csirip.

- Csipp, csipp hurrá, vagy hipp, hipp hurrá !– akart lenni a fiúk válasza és rácsodálkoztak a kis jövevényre.

-   Honnan jöttök, és kik vagytok? – kérdezte a csibe a fiúkat, ám azok nem válaszoltak.

Mielőtt  eldöntötte volna mit is kezd csibe életével, máris egy floorball ütőt helyeztek a hóna alá, akarom mondani a szárnya alá.

-  Csipp, csipp, köszönöm – mondta a kiscsibe, és nem tudta mit kezdjen ezzel az őrült hosszú akármivel. Talán ezzel szedje ki tyúkanyó alól a testvéreit, vagy verje meg az udvaron mérgesen kapirgáló vörös kakast?

Amint így tanakodott, egy másik tyúkocska az udvar közepére pottyantott egy szép kövér tojást.

-  Na ez már döfi! – szaladt oda a kiscsibe, és finoman megütötte az előbb kapott micsodával a tojást. Az éppen az egyik kékmezes srác ölébe esett.

- Gól, gól ! – kiabálták, vagy inkább kárálták kórusban a baromfiudvar lakói.

A fiúk is meglepődtek, olyannyira, hogy megvárták, amíg az összes tyúkocska megtojja az aznapi tojását, és egy igazi floorball mérkőzést játszhatnak.

Hanem ebbe már Bundás, a nagy testű kutya is beleszólt. Először csak szaglászta a csibét, majd orra hegyével gurigázni kezdte. Eleinte csak nevetett a kiscsibe, mert tetszett neki, ahogy a kutya csiklandozta, de később belefáradt, s a kutya is egyre durvábban játszott vele.

- Fiúk segítsetek! – kiabált a kékmezes srácoknak, akik arrább lökték az undok blökit, és folytatódott a játék…

Sokáig néztem a mérkőzést, de hogy mi lett a végeredmény, már nem tudom, mert elaludtam, s amikor felébredtem már nem láttam senkit, csak ezt a kiscsibét az ütővel. Lehet, hogy a fiúk magukat ütötték ki valamelyik csapszékben…erről nem szól a fáma…

Kép: Szabó László