A mi családunkban mindenki másképpen hülye - nyilatkozott Kati, aki a legnagyobb problémák dacára jókedvű.

Otthon mindig nagy csend uralkodik… egy-egy családi vita után, ezért érdemes néha lerohanni a családtagokat, ha azt akarja az ember lánya, hogy nyugalom vegye körül.

Magasan tudományosan élik a mindennapjaikat. Még akkor is, ha néha a konyhaablakon át távoznak, mint a bent lévő meleg, amikor párának álcázza magát, és elillan.

Az íróasztalom Himalája magasságú. Halomban a feldolgozandó anyag. Napokig próbáltam eltüntetni. Azt hittem le tudom vinni a tengerszint alatti magasságra, s búvár Kund módjára megfúrhatom az irományokat, főleg ha vannak rám nézve terhelő titkos záradékok, majd talán a tenger sós vize elúsztatja, én pedig megúszok mindent. Erre jött egy telefonhívás újabb feladatokkal, hogy mit mikor hogyan, de már tegnapra…

Így az íróasztal maradt a maga magasságában. Hasonlóan a takarítás is elmaradt, így a pókok gyülekezetének helyszíne lett a pici irodám, ami be volt poloskázva, akár hallhatnám is, hogy mit beszélnek, de aztán rájöttem ezek a mezei fiatal zöld és öreg sötét poloskák töltik meg az iroda bútorainak fényes, sima felületét, amit a harlekin katicabogarak tesznek színessé.

Hogy megszabaduljak e díszes társaságtól, és kedvem sem volt a nagy „feldolgozáshoz”, elindultam hát a másik feladatom felé, de útközben elgondolkodtam… muszáj nekem dolgoznom?

Magyar ember örömében, bánatában meg általában iszik - jutott eszembe, amikor beléptem a kocsmaajtón, ami nem csak a nóta szerint nyílik az utcára. Bár befelé is nyílhatna, de akkor egy esetleges tűz folytán bent rekednének az emberek.

Minden szem rám szegeződött. Bár kint még tücskök ciripeltek, már hűlt a levegő, itt bent melegített a cigaretta füst.

Kértem egy felest. A kocsmáros szó nélkül kitöltötte, óvatosan felém csúsztatta a pulton. Mindenki elhallgatott. Nem tudtak napirendre térni, hogy egy nő is bejöhet, és ihat. Jóska, a falu félnótása oda is szólt:

- Lujza, ne adj neki!

- Fogd be a szád és igyál!- szólt rá Lujza, közben rám mosolygott.

- Ne törődj velük, mindig ezt csinálják. Legközelebb már te leszel a legjobb barátjuk, mindenki neked akar fizetni.

Hogy Lujza letegezett, kissé megnyugtatott. Itt is így szokás. Mindenki mindenkivel megissza a pertut előbb-utóbb.

Nem volt több vendég utánam, így Lujza rákönyökölt a pultra, én sem ültem le, ottmaradtam, s beszélgetni kezdtünk.

Ekkor lépett be a kocsmába egy úri hölgy. Még egy nő… Csak egy teát kért. Nem volt benne semmi különös. Vagy mégis? Ő még tudta, hogyan kell elegánsan, a csészétől elálló ujjal, nem szürcsölve inni a teát.

Kép: Fortepan 32922
Évszám: 1949
Orig: Kovács Márton Ernő