Az autó már a dunántúli dombok között robogott. Mindjárt odaérünk. Magdi izgult, ahogy közeledett a szülőháza is, meg az idő is. Pont ötven éve, ezen a napon született, délután fél háromkor.

Azt terveztük, hogy megállunk a ház előtt, és akár az árokparton is ülve, megisszuk a születésnapi pezsgőt. Jó, hogy megérte ezt az időt. Hányan lépnek ki hamarabb e földi bűvkörből.

Egy kis számadást végzett magában, merre járt, mit csinált élete során. És ha jól belegondolunk, túl van élete felén. Ilyenkor már összegez az ember, mint inkább tervez.

A helységtáblához érve egyre gyorsabban vert a szíve. Végül, amikor megálltunk a ház előtt, alig tudott kiszállni az izgalomtól.

A ház szépen lemeszelve, s az árokparton is frissen nyírt fű köszönt.

Mi is kiszálltunk a kocsiból, hónunk alá csapva a pezsgős üveget. Dilemmáztunk, hogy kivegyük-e a csomagtartóból erre a célra berakott kockás takarót, amit leterítve az árokpartra, megpihenünk, s pezsgőzünk. Aztán mégis úgy döntöttünk, becsengetünk.

Egy idős asszony jött ki. Magdi azonnal megismerte, annak idején ők vették meg a házat. Istenem, és még azóta is itt laknak?

A néni betessékelt bennünket, s gyorsan benyitott egy másik szobába.

- Gyere, lelkem, el sem hiszed, milyen vendégeink érkeztek!

Egy másik idős hölgy jött ki, kissé még álmosan, a néni testvére, aki miután elmondtuk jövetelünk célját, egyből felébredt, s máris székeket hozott ki a teraszra. Míg testvére tiszta konyharuhát vett elő, törölgetni kezdte a pezsgős poharakat.

Honnan, honnan nem, egy kis sütemény is előkerült, no és az emlékek. Csak hallgattam, mikre emlékeznek még a múltból, s Magdi sem felejtett el semmit. Még áll a nagyapja ültette diófa, működik a zöldre festett kerekes kút.

Fél három lett. Mindenki elhallgatott, csak a poharak csengését lehetett hallani. Még egy légy sem mert zümmögni. Megható pillanat volt, itt-ott legördült egy könnycsepp.

Aztán újra élénk beszélgetés, séta a kertben. A falak simogatása, s a léleké.

Eltelt ötven év. Nagy idő egy ember életében.

Lassan szürkülni kezdett. El kell indulni, ha még ma vissza akarunk érni a fővárosba.

Magdi egész úton hallgatott. Végig peregtek élete legszebb emlékei a szülői házban, sajnos hogy már nem élnek a szülei, nagyszülei. Akikkel boldog volt itt. Ők hogy örültek volna egy ilyen viszontlátásnak.

S a két idős asszony vajon mit csinált volna ezen a délután…

Kép: Fortepan 14989
Évszám: 1944
Orig: Saly Noémi