Kalácsot süt nagyanyám. Nem is akármilyet. Mazsola lesz benne, és alma, meg szegfűszeg. Gyúrja a masszát, cukrot tesz bele. Az illatával a konyha lesz tele. Kemence befűtve, szép vörös a láng. A rőzse elhamvad, mit rátett nagyapám. Pirul a kalács, magasra nő. Látom, hogy ő lesz a tepsiből megszökő. Szép piros a teteje, fénylik. Beleharapnék, de még nem illik. Majd ünnep reggelén, vajjal, kakaóval, köszönteni a reggelt, feltámadásra hangolódva.

Konyhaszekrény picike fiókja csak úgy áradozik, ha nagyanyám kinyitja. Csupa fűszer, fahéj, vanília. Itt illatozik a sok tea: citromfű, a menta. Galagonya, bodza, meggyszár és a hárs. Mindet talán felsorolni sem tudnám

Gyömbér is kéredzkedik, a sütőpor villan. Ülnek a tasakban, csak úgy illatoznak.

Magamba szívom még, néhány pillanat.

Kinyitom a szemem, a varázs elillan. Hol van már nagyanyám, ki mindenre tanított. Kitől elleshettem a húsvéti titkot!

Ahányszor kinyitom a fűszer-fiókot, könny szökik szemembe, előjön a gyermekkor.