2017. jún 27.

Egy szög miatt a patkó elveszett…

írta: Kurunczi Mária
Egy szög miatt a patkó elveszett…

fortepan_89036-8.jpg…a szög kiesett a patkóból…talán elkopott, vagy megunta az örökös járást, vagy, mert el akarta hagyni a lovat…?

Szóval a Patkó ott prüsszögött a porhalomban, és majdnem megfulladt.

Amikor már úgy érezte, nincs már sok hátra, itt hal meg a porban, akkor jött egy kis enyhe szél, s lefújta róla a port. Később eső is esett és lemosta. Szép fényes lett, majdnem olyan, mint újkorában. Csakúgy ragyogott a napfényben.

Nem sokkal ezután egy kisfiú ballagott az úton hazafele, meglátta a porban heverő fényes patkót, s hazavitte.

- Felteszem a szobám falára – gondolta - Ha igaz, hogy szerencsét hoz, nem kell többé tanulnom, és mégis mindig ötöst hozok haza.

Ám azzal nem számolt, hogy anyja nem engedi feltenni a falra.

- Tönkreteszed a falat – mondta –, különben sem hiszek az effajta babonáknak. A gyereknek az a feladata, hogy tanuljon!

A fiú hümmögve fogadta el anyja intelmeit, s máris átment barátjához, hogy kipanaszolja magát. Barátja azonban egy szinte ugyanolyan patkót mutatott neki, mint amilyet ő is talált. Nézegették, forgatgatták, s ő is fel akarta tenni a falra, szerencsehívás gyanánt, de anyja neki sem engedte.

- Milyen világot élünk! – sóhajtotta a két gyerek, s patkóval a kezükben elindultak, hogy világgá menjenek, közben kipróbálhatják, igaz-e a mondás, hogy a patkó szerencsét hoz.

Ám nem jutottak messzire, mert az úton unokatestvéreikbe botlottak, akik szintén kezükben egy-egy patkóval indultak világot látni, mivel az ő patkójuk sem kerülhetett fel a falra.

A négy gyerek biztos volt benne, hogy szerencsés erejük van ezeknek a patkóknak, és a végére akartak járni a dolognak. Biztosan van benne valami, mert az öregek mind ezt mondták.

Ahogy mentek mendegéltek, négyen a négy patkóval, megszomjaztak.

Egy falusi kiskocsma előtt mentek éppen, s gondoltak isznak valami hideget, mielőtt tovább mennek.

A Kocsmában nem is volt gyerek, csak ők, de azért egy-egy üdítőt kaptak…

Leültek egy asztalhoz, hogy ne csak igyanak, pihenjenek is a nagy út előtt. Amint így üldögélnek, a mellettük lévő asztalnál a szomszéd Józsi bácsit hallják panaszkodni:

- Sántít a lovam

- Mi történt vele?

- Semmi különös, elveszítette a patkóit, már csak otthon vettem észre. El kell, hogy menjek holnap a kovácshoz, de ezek olyan különleges patkók voltak, nem biztos, hogy tud ilyet csinálni…

A gyerekek ekkor odamentek Józsi bácsi asztalához, s letették eléje a négy patkót.

Józsi bácsi először szólni sem tudott, de aztán úgy megörült. Fölkapta mind a négy gyereket, és megforgatta őket a kocsma közepén. Aztán még egy-egy üdítőt vett neki, mert ekkora szerencse nem érte még az életében…

A gyerekek is örültek, s haza mentek.

Másnap pedig Józsi bácsi elment a kovácshoz, aki helyére tette a négy patkót, s lovas és ló is ismét élhették a régi hétköznapi életüket..

Mégis csak SZERENCSÉT hozott a PATKÓ…legalábbis a lónak, s lovasnak…

Kép: Lópatkolás

Fortepan 89036

Év: 1977

Orig: Urbán Tamás

 

Szólj hozzá

Fősodor Gyerekség Curia