Iszom a kávém, s közben olvasok. Ez az a luxus, amit még megengedhetek magamnak, s egyszer csak csörren a kiskanál…

- A lencsém! – megijedek, majd kinevetem magam, ez már az öregség.

Megyek az utcán. Furcsán néz rám egy idős női alak. Tétován megáll mellettem, rám köszön, szemüvegén csillan a nap.

- Te vagy az, lelkem? – összeölelkezünk, örvendezünk. Tudod, a szemüveg…

- Tudom, magam is így vagyok vele. Ha távolra látok, közelre nem, felteszem a szemüvegem, akkor meg fordítva van…

Igen a neon, a sok olvasás, idegeskedés, éjszakai munka, s a számítógép… mind, mind szemünk romlásának rovására írható… De segít a szemüveg. Legföljebb nem ismerjük meg egymást.

De nem tudunk nélküle aláírni, olvasni, utazni, létezni. S már csak unokánk vigasztaló szava tartja bennünk a lelket, amikor azt mondja:

- Nagyi, neked olyan jól áll a szemüveg!

Kép: Fortepan 55678

Év: 1934

Orig: Magyar Bálint