Amíg fiatal vagy, gyors, szeles, kapkodós, néha bölcsen átgondolsz mindent, aztán sietve megmásítod döntésedet.

Pörögnek az események körülötted, néha te magad próbálod pörgetni őket. Az otthonról hozott szokásaid is belevíve. Minden szikrázik körülötted, s észre sem veszed. Napok, évek telnek így el.

Aztán történik valami… valami, ami az élet rendje… apró picike kéz, mosolygós szemek körülölelnek… aztán felnőnek, elhagynak, mint te is elhagytad őket, kik életet adtak, s felneveltek… s egyszer csak nincs zsivaj körülötted, még ősz öreg párod van melletted… majd ő is váratlanul elmegy… el az égi mezőkre…

Törődött, fáradt lettél, de még nem vagy egyedül, ők eljönnek, segítenek, s nevetnek, mert az kell… majd újra a csend, ám a szeretet a régi, csak az események mennek el melletted, időd múlik, bár úgy érzed előtted még a végtelen..

A csörgő patak megtette útját, rohanó folyóvá vált, kiszélesedett, lecsendesedett… ilyen az élet, a te életed is… Lassan hömpölyög tovább. Hallgatag leszel, élnek, éltetnek még az emlékek… már nem csörögsz, nem csobogsz. Mert a vad folyó is lecsendesedik egyszer…