Az első évekről nem tudsz semmit, pedig jelentősége van életed indulásában.

Hova születtél, kik a szüleid, s vannak-e testvéreid, egyéb közeli rokonod.

Milyen a környezeted, szeretnek-e?

Persze hogy szeretnek, s te szeretsz-e?

Nem tudod, mert most még csupán csak elfogadod a szeretetüket, gondoskodásukat.

Aztán megnyílik az óvoda kapuja. Már emlékszel lépéseidre, a barátodra, a barátnődre. Mert itt bizony életre szóló barátságok születnek. És ellenségek? Leginkább az óvó néni az, aki néha sarokba állít, kivesz a többiek közül, s így a többiek is kiközösítenek, pedig nem voltál rossz, csak eleven. Hogy túl gyorsan szaladtál, s fellökted a másikat, aki nem ellenséged, csak rosszkor volt rossz helyen. Hogy ez nem bűn, mondd meg az óvó néninek! Ettől kezdve már két ember nem a barátod. Az óvó néni, és az, akit fellöktél. Még nem hosszú a lista. Ám az óvó néni közli szüleiddel, s otthon is büntetést kapsz ezért.

Most már a szüleid sem tartoznak a barátaid közé?!

Sebaj…

Telnek az évek. Iskolapad. Első piros és fekete pontok. Miért is? Melyiket érdemled meg jobban? Te okos vagy és mindent meg tudsz érteni, meg tudsz tanulni. Csak ne lennél olyan féktelen! A beírások. Ugye nem szüleid vagy tanítód bosszantására teszed ezeket?

A jó és gyengébb jegyek váltakozása. Ez is belefér. Ám a gyengébb jegyek láttán szüleid szörnyülködését kell hallgatnod: - Édes fiam, mi lesz belőled!?

A szülői dorgálások után elgondolkodsz, s megembereled magad. Javulnak a jegyek. A tanító megsimogatja buksi fejed. A társaid strébernek titulálnak. Bevállalod. Igen, ilyennek is lenni kell. Néha összezavarodsz. Milyen világban élsz? És észre sem veszed, eltelt az első évtized.

Most már elgondolkozol. Felsőbb osztályba léptél. Nem csak az iskolában, az ÉLETBEN is.

„Mi lesz belőled édes fiam?!”

Mi is legyen belőled?

S egyszer csak kilépsz az iskolapadból, hirtelen nyakadba szakad minden. Dolgozni kell, és itt az első szerelem, majd a többi „első, nagy szerelem”. Észre sem veszed, megint átléptél egy évtizedet. Rövid vagy hosszú, ki tudja. Mikor mit érzel. Jönnek a gyerekek, ők is iskolába mennek, s így telnek az évtizedek…

Csontjaidban érzed az öregséget. Nyugdíjba küldenek, bár már magadtól is mennél.

Elfáradtál.

De felcsillan a remény, most mindent megtehetsz, amit fiatalon elmulasztottál. Áldozhatsz hobbidnak, utazhatsz, világot láthatsz, élvezheted az unokákat…de betegség is kerülget…kihevered…erős vagy, mindent kibírsz. Az évtizedeket is, amik, mint romok, válladra omlanak…

Vajon hány év is egy évtized?

NEM SZÁM SZERINT ÉRZED… rég túl vagy a hatvanon…

Kép: Fortepan 77322
Évszám: 1989
Orig: TM