Az erdő két arca
Szeretem az erdő csendjét. Bár ez a csend nem is igazi csend, hiszen a fák leveleinek susogása, s a madarak dalolása megtöri a szó szoros értelmében vett csendet. Talán ez a csend inkább a nyugalom…a befelé fordulás pillanata.
Aztán itt van a zörgő avar. Nem tudsz nesztelenül járni az erdőben. Lábad alatt minduntalan meg-megzörren az.
Nem tehetsz róla, ez is hozzátartozik az erdő kedves hangjához.
Néhol pedig gépek zaja, munkások beszéde töri meg ezt a csendet. Az odvas, öreg fákat kivágják, s a tisztás más képet vetít eléd. Meghal az erdő. Ekkor már igazi csend van.
Ha hónapok, évek múlva újra erre jársz, apró fácskák mutatják magukat, mint iskolapadban ülő nebulók. Már híre-hamva sincs a gépek zajának, emberi beszédnek. Most ismét a szél beszél hozzád, s a madarak, akik csak neked énekelnek, s zizegő csend ölel körül.
Óvatosan lépkedsz, mígnem egy újabb tisztásra érkezel. Az ég kék, néhol még egy-két fátyolfelhő jelzi, hogy semmi sem felhőtlen itt az erdőben sem, éppúgy, mint az életedben.
Aztán úgy érzed magad, mintha az Édenben lennél. Csobogó kis patak siet el melletted, s várja, hogy utána eredj. Játszik veled, mint a szellő is, mely meglebbenti ruhád alját, jelezve, hogy - itt vagyok, fogj meg, fuss utánam!
Aztán eltelik egy félóra, óra, a tisztás fölé gomolyfelhők tódulnak. Nagy robajjal felerősödik a szél. A fák levelei már nemcsak zizegve pusmognak, hanem vadul zörögnek az ágakon, s a szárazabb ág már nem bírja a szél erejét, nagy robajjal az avarba zuhan, s eltűnik.
Már nem csendes és nem nyugodt az erdő. Zúg, de félelmetesen.
Te is remegsz, jobban, mint a nyárfalevél. S egyszer csak nyakadban érzed az ég leheletét… egy csepp, két csepp, s megered az eső.
A szél csendesebbre fogja magát, átadja hangját az esőnek. Csak állsz tétován. Nincs fedél a fejed felett, esernyő sincs nálad. Megadod magad a sorsnak, az időnek, a szemerkélő esőnek.
Összébb húzod a kabátod, most mást nem tehetsz. Vársz és vársz.
Aztán újra csend lesz. A tisztás fölött kiderül az ég, kisüt a nap. A fák levelei újra zizegni kezdenek, s te boldog vagy, mert megtapasztaltad az erdő másik arcát is, mely haragosan is csodálatos.
Kép: Forest - kanae400ss (Flickr)