Ép testben ép lélek! - tartja a mondás… a lélekkel még nem volna semmi baj, de a test már nem mindig engedelmeskedik.

Igaz, én még életemben nem sportoltam, gondoltam, ezúttal kipróbálom magam, na és nosztalgiázok is egy kicsit…

Fonyódliget Gyermektáborába úgy 50 éve lehettem utoljára, nem is gondoltam, hogy második gyerekkoromban is ott szállásolnak el…

Az útra már nem emlékszem, csak a faházakra, s a szép fákra, melyek azóta nagyobbra nőttek.

S a faház oldalán felfedezni véltem az 50 évvel ezelőtt bekarcolt nyíllal átlőtt szívet: Péter és Mari… bár az is lehet, hogy ezek mégsem  mi voltunk? Ki tudja hány Mari és Péter fordult meg ebben a táborban.

A faházak szúetten vártak bennünket, na és az emeletes ágyak, ezt sem hagyhatom ki szó nélkül.

Már az is önmagában sport és legalább 6 vagy 10 pontot ér, hogy 70-80 évesen fel-, és lemásztak a nyugdíjasok. És bár régen külön faházban laktak a fiúk és külön a lányok, csak néha koedukáltuk magunkat egy-egy csillagfényes éjszakán…most a kutya se foglalkozott azzal, hogy ki kivel kerül egy szobába. Így került Botos Józsi bácsi az 5-ös számú szoba egyik alanti, míg a fatornyos kisfaluban vele szemben lakó Rózsika néni pedig a fölötte lévő ágyra. Meg is kérdezte Józsi bácsi szeretett szomszéd asszonyát, hogy tud-e telefonálni. Rózsika néni gyanútlanul mondta, hogyne tudna, - na, akkor hívj fel…volt a határozott felkérés….

Hogy végül is felment-e Józsi bácsi, vagy az asszony jött le, nem tudom, mert ott hagytam őket abban a reményben, hogy nagy kárt már úgysem tudnak tenni egymásban, s hogy a kultúrteremben lévő ismerkedési esten a disco táncok is sport pontokat érnek.. Itt sem volt gond, ki kivel táncol, s nem súgtak össze a hátunk mögött, ha épp egy illetéktelen férfi került velem szemben. Olyan jól éreztük magunkat, hogy máris fölényben voltunk a magunk több száz pontjával, azokkal szemben, akik majd csak reggel érkeznek.

Bár férjem észrevette, hogy három fiatalembert nézek, s rám mordult, hogy ne bámuljan őket! Na, csak nem szólalt meg benne a féltékenység, futott át agyamon.

Karomnál fogva átvonszolt a terem másik sarkába, közben elmagyarázta, hogy ezek bőrfejűek, és a szegecselt ruhájuk pedig szkínhedek benyomását keltik, nekem akkor is helyes srácok voltak, s még azt is megkockáztatom, hogy én is tetszhettem nekik.

S amikor ők is beálltak a kör közepébe lötyögni, melléjük csapódtam, s nem a szabályos jobbra-kettőt, balra-kettőt jártam, hanem ahogy jött egy-egy lépést hol kihagyva, hol többet szökkenve…csak úgy szabálytalanul…nem tudom, ezek a lépések hány pontot értek?

Aztán végül eltettük magunkat holnapra, de nehezen bírtam elaludni. A békák koncertje még nem zavart volna, de amikor már ők is elhallgattak, akkor éledt a tábor, s nem erotikus sikolyoktól, hanem a horkolás alsó és felső hagszintjétől volt hangos

Reggel aránylag korán ébredtünk, s a madárcsicsergésbe belevegyült a rosszul elzárt tusolórózsa makacs csöpögése, s a WC víztartály állandó utántöltésének zaja. Zászlófelvonás helyett többen az ebédlőben ültek, várva a büfé nyitását, mert az éltető kávé úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Csak nehogy felvegyék a doppingszerek listájára, mint ahogy a színes kis bogyókat, melyeket minden asztalnál ülő idős ember szorongatott, s ha már a vérnyomás csökkentő és cukorszint beállító három kékhez egy piros, egy fehér és egy zöld bogyó is társult, akkor már komplett doppingról beszélhettünk, bár erről meg kellene kérdeznie orvosát, gyógyszerészét….

Hát így kezdődött a sportfesztivál, a 95 éves Béla bácsi, aki csak 92 - nek látszott, jól hárított el magától minden sportos tevékenységet, bár annak idején előfordult, hogy a 9 golyóból tízet is eltalált…

Figyelte ki hogyan izeg-mozog… amúgy pedig jól érezte magát…főleg a tekéző asszonyok hajlásszögét vizsgálva a nyári melegben hordott kis short nadrágokban.

Férjem figyeltem, hogyan rúgja a labdát, s meg próbáltam én is kapura lőni, persze 5-ből csak kettő sikerült…futni sem tudtam, igaza volt annak idején anyámnak, hogy nem leszek élsportoló, mert olyan lúdtalpam van, hogy a gágogástól elijed az az 1200 ember, aki most kinn volt a pályán…de jött a szellemi sport, sakk matt első lépésben, mert az ellenfelem nem árulta el, hogy ő már több amatőr versenyt is megnyert.  

Közben titkon álruhás doppingfigyelők járták a tábor melletti kávézót és sörözőket.

Nem tudom, milyen eredménnyel, mert igazán nem hallottunk a szépkorúak doppingbotrányáról…

Aztán jött a rokkend-roller, persze nemcsak Kovács Kati énekében, ám nekünk csak rokkant roller volt, mert, akár a majom a köszörűkövön, tekertünk egy lábbal, de alig jutottunk előre, hát még hátra… szlalomoztunk jobbra, balra,…de azért néhány pontot így is összerolleroztunk….

Kipróbáltuk férjemmel a tollaslabdát is, s hogy melyikünk nyert nem lehetett tudni, mert az eredmény a családban maradt…

A sörös dobozok ledobása is érdekes sportnak bizonyult, mint ahogy a medicin labdák,  és egyéb sportszereken, szerekkel végzett gyakorlatok is…

Valaki bekiabálta, most kosarazás következik… már éppen készítettem elő a pénztárcámat, hogy a ministráns gyerekek kosarába dobjam egyháznak szánt adományom, amikor az előbbi hang harsány nevetésben tört ki, s megmutatta, hogyan kell értelmezni a kosarazást, bár én termetemnél fogva, igencsak keveset dobtam kosárra a labdát, bezzeg a magasabb emberek…

Azért néhány pontunk megint összegyűlt.

Később kitaláltuk, ha a férjemmel egy lapra teszünk fel mindent, akkor több lesz a pontunk, így mindent az ő lapjára írtunk fel…

Nem egy rossz lábam van, de ami  a táncot illeti kettő is lehet, mert nehezen ment a jobbra kettő, balra kettő, a szalon- és standard táncokról nem is beszélve… ám 20 perc kemény edzés után akár a tv táncfesztiválján is felléphetünk…

Aztán vége lett a nagy sport rendezvénynek, sajnos mások nyerték meg, de fáradtan, ám mégis izmaink és csontjaink helyretétele után békésen indultunk haza.

 A buszon még nótáztunk egy keveset, de a motor zúgása elnyomott mindenkit… hosszú ásítások következtek, majd csend lett, csak az elmeszesedett szívkoszorúerek pattogását lehetett hallani…

Kép: Fortepan 26060
Évszám: 1909
Orig: Fortepan