A hegyek között született, s Gyuri gazda kedvence volt. Ahogy cseperedett, egyre virgoncabb, s egyre vidámabb lett. S aztán egy szép napon munkára is fogta a gazda. Eleiben nem igen tetszett neki, de hát ki ne segítene egy olyan gazdának, aki lesi minden gondolatát, a legfinomabb zabot teszi elé, a leglágyabb szénát eheti, s a legsimább szalmán pihenhet. S nem utolsó sorban a legszebb hegyek között élhet, a leghalkabb szél dúdol neki lágy dallamot, amikor álmában a hegyoldalban apró színes pillangókat kerget.

A hétköznapok azért néha hosszabbak voltak, mint ő gondolta, de ha egy-két vendégrudas-kocsi  szénát, szalmát behordott, utána jókat pihenhetett.

Már túl voltak az őszi szántáson, s a tavaszi vetésen, boronáláson, s úgy tűnt pár nap, esetleg egy-két hét szabadsága lesz.

El is indult világot látni, s mint hogy a bizsergetős tavasz őt is megérintette, az egyik hegyi lankán egy másik lovas gazda tanyájához közel meglátott valakit…de kit is?

Egy csodálatos fekete fénylő szőrű, hosszú sörényű fehér homlokú gyönyörű lovat.

Csillag először csak messziről figyelte a fekete fénylő szőrű tüneményt, s várt. Várta, hátha Ő is észreveszi, de mindenki szépen kényelmesen legelgetett a kora tavaszi napfényes lankán.

Ám felfigyelt az idegen ló úrfira Pamacs, a kis fekete puli, aki akkora hanggal rohant neki a nem várt jövevénynek, hogy még a szomszéd tanyából is odanéztek, mi történik a másik tanyán?

Csillag nem ijedt meg, amúgy jól nevelt úri ló módjára kapart kettőt a patájával, s illedelmesen bemutatkozott.

- Na, az más! – hagyta abba az ugatást Pamacs, de ekkor már odaért az összes legelésző ló, s lassan körbevették Csillagot, s faggatták: mi járatban? Ő elmondta jövetele okát, s abbéli szándékát, hogy bizony leánynézőbe-kérőbe jött.

 - Melyikünkre vetettél szemet? – kérdezte éppen a fekete szőrű ló.

- Éppen Rád Kedvesem! – lépett közelebb a kiszemelthez Csillag, s patájával kissé megkaparva a földet odasimult.

Erre a fekete szőrű is bemutatkozott: Angyal vagyok…

A többiek lassan elsomfordáltak, s távolabb legelészve, le nem véve szemüket ama kettőről. Hátha még sem jó szándékkal jött őlóúrfisága.

S aztán napok teltek el, együtt legelésztek mindannyian. Bár Angyal és Csillag kissé távolabb a többiektől, de egymáshoz odasimulva…

Teltek a napok, s hazaért a gazda, meglátva az idegen lovat, éktelen káromkodásba jött, még a karikás ostort is előkapta. Ám Csillag nem azért volt lóúrfi, hogy elszaladjon, s otthagyja kedvesét, hanem bizony állta az ütleget.

Mikor a gazda rájött, hogy nem tudja elzavarni a tanyáról, ráhagyta, s ment dolgára.

- Szökjetek meg – ajánlotta egy másik ló a ménesből, de ők ketten másképp látták ezt a helyzetet.

Angyal azt ajánlotta Csillagnak, menjen szépen haza, szóljon gazdájának, s az majd eljön érte, s elviszi, ha a gazda megkéri az árát Gyuri gazdától.

Így is tett, s amint hazaért, látta gazdája bánatos arcát, s mindent elmesélve, Gyuri gazda vidáman megborzolta Csillag sörényét, s azt mondta:

- Egyet se búsulj, reggel, ha felkel a Nap, együtt átmegyünk, s megkérem neked Angyalt, ha a gazda nem kér érte sokat…

Csillag ekkor Gyuri gazda vállára borult, s bocsánatért esedezett, amiért napokig elmaradt a tanyáról, és megköszönte, hogyha tényleg az övé lehet Angyal…

Georges  Németh rajza

Nyitó kép: Fortepan 83716
Évszám: 1932
Orig: Ebner