A sarki kocsma, mint mindig, most is hangos volt. A füstöt vágni lehetett. Én nem is tudom Vilma, a kocsmárosné hogyan tudott meglenni ebben a nagy füstben, lármában?   Igaz, ezt a két évet sírva négykézláb is kibírja, aztán nyugdíjba megy. De addig örül, hogy még van munkája.

Hát ez az…!

Két asztalt összetolva éppen a bádogosműhely munkásai füstölögtek, a szó mindkét értelmében. Balogh szaki, a legidősebb éppen nincs velük. Ma reggel rúgták ki!

Hogy mit tehetett Józsi bácsi? – ez itt a nagy kérdés. Az öreg a légynek se ártott volna.

Legalábbis ezt állítják róla a kollégái. Öregezni is csak azért merik, mert ő a legidősebb, 59 éves, a kora miatt még nem lenne öreg, de hát…

- Mit szól majd ehhez Zsófi néni? – latolgatta Bérczi.

Mit szólna, majd morog egy-két napig, aztán belenyugszik – mondta Káposztás.

Hiszen ismerték Zsófi nénit, nagyszájú, de aranyszívű asszony volt. Na és a töltött káposztája – az sem kutya! Mind a tíz ujjadat megnyalod utána.

- Hát a mákos beigliről nem is beszélsz? – förmedt rá Bokros, akit maguk közt csak Bajszosnak becéztek, a miniszter után, pedig már régen nem viselt bajuszt.

De hát ezek az emberek így ugratják egymást. Összeszokott jó banda volt ez, Lassan már húsz éve, a szemöldökük mozgásából is megértették egymást. Itt iddogáltak a sarki kocsmában, ahol mindenki más, de most valahogy keserűbb a sör, meg a kisüsti.

Balogh Józsi bácsi, az ÖREG, csak így nagybetűvel, ő hiányzik, róla beszélgetnek.

- Na, ez a Kaposvári, ez sem normális! A szeme se áll jól. Éreztem én, hogy valami nincs rendbe nála, már amikor a lábát betette ide. Emlékezzetek, én már akkor mondtam, nem lesz ennek jó vége!

- Te nem is tudod, hogy ez a Kaposvári a Salgó Zsuzsikának az élettársa? - hurrogta le Bérczi Kardost, aki már a negyedik felesnél tartott.

- Kit érdekel Salgó Zsuzsika, amikor a mini szoknyájában végigbilleg a folyóson, csak az illatfelhő marad utána, ami egy drogériának is becsületére válna. Inkább tíz nagyfröccs, mint a Salgó Zsuzsi!

Bérczi megrögzött agglegény volt, s többre tartotta az italt, mint a nőket. Ettől nem kapsz AIDS-t- mondta legtöbbször a sörre mutatva, ha nőkről volt szó.

Közben Balogh Józsi, az ÖREG, betévedt a „Fáradt utas”-ba, hogy egy kicsit átgondolja a dolgokat. Most nem akart a kollégákkal lenni, mert nem lenne jó érzés, ha sajnálnák. Ő mindig azt tartotta: inkább tíz irigyed legyen, mint egy szánód! „Mert aki sajnál, az nem ad kenyeret.” Apjától maradt rá ez a mondás a többivel együtt.

Leginkább sírni szeretett volna, de hát erős ember ő, csak egy kis időre van szüksége, hogy megeméssze a dolgokat, na meg egy-két nagyfröccsre. Ki tudja már hányadiknál tart most.

Nem érti, mi történt, de sejti. A múltkor, amikor az ebédnél beszélgettek Kaposvárival – akinek a szeme sem áll jól, ezt a többiek is mondták már az első napon -, azt mondta: fiatalítani kell, Józsi bátyám!

Az anyátok köcsögit! – gondolta magában akkor, de nem sejtett semmi rosszat. Persze, azóta tudja, hogy a Salgó Zsuzsi keze van a dologban, mert Kaposvári élettársa, annak meg van egy málészájú fia, azt akarja behozni ide. Na, abból nem lesz bádogos soha, én megjósolhatom…Ezeket a fiatalokat nem a bádogos mesterség vonzza, hanem a disco, a számítógép, az üzlet. A bádogos mesterség ma már nem üzlet, legalábbis nem a fiataloknak.

Újabb fröccsöt kért. A kocsmáros Vilma rosszallóan nézett rá

- Nem lesz ez sok, Józsi bácsi?

- Ne félts te engem! Itt ez a tízezres, futja a pénzemből, ne félj, nem iszok hitelbe!

Inkább az izgatta, hogy mit szól Zsófi asszony ehhez? Igaz, morog egy kicsit, aztán ketten kitalálják, hogyan tovább…bár ezt a szégyent nem is tudja, hogyan éli túl?

Néhány napig nem mert találkozni senkivel. Reggel összeszedte kis motyóját, belerakta a kis kofferba, és kiballagott a vasútra. Először a fiához akart utazni, a jegyet is megvette, de olyan másnaposnak érezte magát, hiszen napok óta csak iszik, iszik, hogy hírtelen arra gondolt, ő már olyan felesleges. Lám a kollégák sem néztek feléje azóta sem. Az asszony sem vette észre, hogy csomagol. Kinek kell ő már? A kutyának sem.

Majd sírtok ti még – gondolta, s már látta is lelki szemei előtt, ahogy Kaposvári beszédet mond a sírjánál, az asszony meg csak a könnyeit törölgeti…

Hirtelen elborult az agya, felugrott a padról, ki a váróteremből, s a vonat zakatolása sem állította meg…

A kórházban tért magához. Az asszony ült az ágya szélén, dacos büszke arccal. Legalább is ő úgy gondolta, amikor kinyitotta a szemét, de Zsófi néni vörösre sírt szemei nem ezt mutatták.

- Te vén bolond! – cuppantott egyet szakállas arcára. Azonnal elérzékenyült. Átölelte az asszonyt.

- Ennyire aggódtál? – kérdezte.

- Dehogy aggódtam – váltott át Zsófi néni a megszokott szigorú stílusra. – Arra nem gondoltál, hogy mibül foglak eltemetni?

- Van megtakarított pénzünk, meglestem ám én, ahogy dugdosod hol ide, hol oda az apró kis forintokat!

Veszekedtek volna még így kedvesen, ki tudja meddig, de fölpattant az ajtó, s a kollégák jöttek, ki egy üveg kisüstit, ki a szokásos „Szegedit” hozta, s egy pillanat alatt tele lett az éjjeli szekrény finomabbnál finomabb italokkal.

- Ez nem kocsma! – nyitott be a nővér.

- Nem is most akarjuk meginni, szépségem – fordult felé Bérczi, s egy cuppanós kíséretében a nővér kezébe nyomta a Józsi bácsinak szánt csokrot a többiek nagy meglepetésére.

Ám igazán Józsi bácsi lepődött meg, amikor bejelentették neki, hogy mindannyian otthagyták Kaposvárit a bádogos műhellyel, Salgó Zsuzsával, meg a fiával együtt, hadd boldoguljanak…

- Akkor hogyan tovább? – ijedt meg az öreg.

- Csak épülj fel-, mondta Káposztás, majd kitaláljuk, s kacsintott…

A fiúk kiszivárogtak a szobából, Zsófi néni pedig elárulta, hogy egy BT-t alakítottak a fiúk, ahol ő lesz a főnök.

- Na, de ezzel a féllábbal?

- Éppen ezért… - sóhajtott Zsófi néni, s újra átölelte az öreget, úgy, mint talán fiatal házas korában sem…

Kép: Székesfehérvár, Könnyűfémmű munkásszállója, presszó.
Fortepan 84696
Évszám: 1968
Orig: Magyar Hírek Folyóirat