„Velem megöregedni a lehető legjobb, ami történhet veled!” - ez áll az előszoba falán egy faragott táblán. Talán a baráti kör hozhatta még fiatalabb házas korunkban. A baráti kör, mely égbekiáltó vicceket csinált meg, s a vidámság volt jellemző akkoriban. Ifjúság, bolondság – mondták a régi öregek. S ma már mi mondjuk ifjainknak. 

Milyen gyorsan teltek az évek. Így visszatekintve úgy tűnik, csak megéltük őket.

Megtörténtek velünk, s nem is mi irányítottunk. Tényleg lehetséges, hogy előre meg van írva a sorsunk? Tűnődök egy kis cukrászdában egy kávé mellett, egyedül, ahová csak azért tértem be, hogy pihentessem a lábam. Gyalogoltam életemben eleget, hiszen álló munkát végeztem évtizeden át, aztán a három gyerek is sok szaladgálni valót adott, szerencsére elég elevenek voltak. Akkoriban észre sem vettem.

Egy galamb szállt az ablak párkányára. Milyen szabad, s milyen eleven. Lehet, hogy  csak én hiszen, s neki is meg van a maga gondja…Gondok – azt hiszi az ember, ha megtette feladatát, kiröpítette a gyerekeit, már nem lesznek gondok

Van, GOND az mindig van. Ha egy hétvégén nem jelentkeznek, s ketten ülünk az asztalnál, nem is olyan jó az az ebéd. A levest kanalazva a telefont figyelem, mikor szólal meg, s mégis odaülnek a tányér mellé, s együtt ebédelünk. Keresem az alkalmat, ám olyan kevés ünnep van – a születésnapok, névnapok, házassági évfordulók, mert már a gyerekek is tartják- kevés ahhoz, hogy összejöjjünk. Rohannak, mint mások.

Nekünk csak a reggeli kávék maradnak, amikor nagy álmosan lekászálódok az emeletről

Ő mindig korábban kel, mint én. Csörög a kiskanál - édes csilingelés - jobb, mint az ébresztő óra. Már bekapcsolva a TV, a ronda hírek, az erőszak, a katasztrófa… Gyakran már csak háttér zajnak, ki figyel oda?

Egymásért aggódunk, s a gyerekekért. Az az alattomos infarktus is jócskán „megtréfált” bennünket. S most mégis újra dolgozik. Mert kicsi a nyugdíj, de ez már szlogen, nem is hangoztatjuk. Kipótoljuk, ha tudjuk, ha nem meg, összehúzzuk magunkat.

Mi kell az öregnek? Ne fázzon, ne éhezzen, és ne ázzon. Van fedél a fejünk fölött, télen még befűtünk, s ha nincs is kalács, kenyér még jut az asztalunkra. Csak betegség ne jöjjön!

Elfogyott a kávé, elrepült a galamb, s talán egy kicsit a lábam is megpihent. Hazaindulok, hiszen várnak a gondok, s az apró örömök, s az Öregem, mert velem, s vele megöregedni a lehető legjobb, ami történhet!

Kép: Fortepan 85023 (részlet)
Évszám: 1978
Orig: Erdei Katalin