Ősszel történt a baleset. 

- Combnyaktörés – állapította meg az orvos. 

Akkor már 78 éves volt, tudta, nem jön rendbe soha. Hiába látogatták meg a gyerekei, látta ő a visszafojtott könnyeket, ismerte a biztató szavakat, amelyekkel a valóságot próbálták palástolni. Az unokája biztatta leginkább:

- Ne búsuljon mama, fog még a dédunokája lakodalmán táncolni -, és kacsintott hozzá.

Ez egy kicsit felvidította, és elfelejtett visszavágni a más sokszor hangoztatott mondattal:

- Engem már csak a sárga föld gyógyít meg!

Most valahogy elhitte, amit az unokája mondott.

- Miért is ne! – gondolta álmatlan éjszakákon. Az orvos is megmondta, beforr a csont, ha sokára is.

Amikor a kórházból hazavitték, nagyon sok látogatója volt. Ez ismét életkedvet adott neki. A meleg kemence mellől rálátott a kertre. Lassan az első hó is leesett. Örült, hogy tél van, úgyse mehetne ki, hiszen fázós természetű volt.

A lánya sokat kedveskedett neki. Órákat töltött az ágya mellett, hallgatta a régmúlt idő jól ismert történeteit. Gyakran megigazította párnáját, rendbe tette haját. Később a házkörüli munkák is megszaporodtak, s az idős asszony egyre többet maradt egyedül. Az ágy végére kötött kapaszkodó segítségével próbált felülni, könyökére támaszkodva maga igazította meg párnáját.

Lassan elmúlt a tél, s ő az ablakon át látta a megújuló világot, a kirügyezett fákat, az elvonuló tavaszi felhőket,

Már kapaszkodó nélkül is fel tudott ülni. Néha meglátogatták az ismerősök, rokonok, sokszor ismételték: remek színben van, s ő ezt el is hitte.

Ha nem látták, már tükörbe is mert nézni, s a ráncok mögül, mintha egy másik öregasszony mosolygott volna vissza.

Az orvos is eljött, nyugtázta: remek színben van! Erősítő gyógyszereket, vitaminokat írt föl.

És ő most igazán érezte, hogy igazat mondanak neki.

Azért én is megmutatom! – határozta el, mikor egy nyári délben görcsösen fogta a mankókat. Lassan tette meg az első lépéseket a két bot segítségével.

Újra élt, és már eszébe sem jutott, hogy egy évvel ezelőtt még meg akart halni.

Segítettek neki, és ő, mint egy kis gyereke, újra tanult járni.

Közben a kis jövevény is megérkezett: megszületett az első dédunokája, akinek, ha nem is a lakodalmán, de a keresztelőjén boldogan járta a két bot segítségével a jobbra kettőt, balra kettőt…

Kép: Pöstyén, a Mankótörő című szobor (Kühlmayer Róbert, 1933), a fedett sétahíd bejáratánál.
Fortepan 94156
Évszám: 1962
Orig: Hetényi Zsuzsa