2017. sze 21.

Féltékeny a férjem

írta: Cabe Ferrant
Féltékeny a férjem

techieg.jpg- Hosszú volt a hét !– sóhajtotta férjem, amikor péntek délután hazajött a munkából. 

- Nekem is – mondtam együttérzőn, s kinéztem rá a számítógép mögül. Nagy munkában 

voltam, egy könyv szerkesztését kellett határidőre befejeznem. 

- Kérsz kávét? – kérdezte, s már hallottam is, ahogy a mikróba teszi a csészéket. Odahozta a kávét, s ránézett a monitorra, beleolvasott a szövegbe, és azt kérdezte:

- Mi a vacsora?

- Semmi – mondtam hűvösen, s tovább pattogtak a betűk a klaviatúrán. Elővett a hűtőből valami dobozos kaját, s hallottam, ahogy csörömpöl az edényekkel vacsora után.

Bekapcsolta a TV-t, s odaszólt:

- Te nem vacsorázol?

- Nem érek rá -, mondtam, s folytattam a munkát. Először szidta a műsort, majd a horkolását hallottam.

Kikapcsoltam a TV-t, s betakartam, majd újra odaültem a számítógép elé.

Reggel korábban ébredt a szokottnál, morcos volt, de azért megkérdezte:

- Nem aludtál? – látta, hogy a gép előtt ülök.

- Nem, majd, ha készen leszek -, s ügyködtem tovább. Ezzel egyúttal azt is tudtára adtam, hogy nem vagyok hajlandó reggelit készíteni.

Így ment ez talán két hétig is, amikor egy este megérkeztek a gyerekek, a kis unokával. Bármennyire szorított is a határidő, abbahagytam a munkát, s eltöltöttem velük az estét.

Amikor elmentek, visszaültem a számítógéphez. A férjem odajött hozzám. Belenézett a szövegbe, hümmögött…

- Valami baj van? – kérdeztem.

- Semmi – mondta gépiesen, majd elment aludni.

Végre befejeztem a munkát. Már halomban állt a szennyes, s a mosatlan sem volt kevesebb. Gondoltam, gyorsan végzek a házimunkával, s belekezdek a következő könyv szerkesztésébe. Előtte azonban reggelit készítettem a férjemnek.

- Na, végre, hogy ráérsz, már azt hittem elfelejtetted, hogyan kell a rántottát készíteni!

Ez övön aluli ütés volt, de nem reagáltam rá. Már a következő munka menete kavargott fejembe, miközben látszólag duzzogtam.

- Bezzeg a barátodra van időd! – mondta gúnyosan. Megállt bennem az ütő, miről, kiről beszél?

- Csak nem gondolod, hogy van valakim?

- Nem gondolom, tudom! – mondta határozottan, s rám csapta az ajtót.

Egész délelőtt bőgtem, miközben megpróbáltam rendbe szedni a lakást. Még, hogy van valakim, háborított fel. Hiszen ki sem látszom a munkából.

Délutánra éppen végeztem a házimunkával, s ismét a gép elé ültem. Ekkor ért haza a férjem. Elégedetten nézett szét a rendbe rakott lakásban:

- Már bejárónőd is van?

- Nem nő, férfi! – kiabáltam ki mérgesen a számítógép mögül. Ezt nem ússza meg, gondoltam, mit képzel rólam? Még hogy van valakim.

- Egyre jobb – hümmögött, majd belelapozott az újságba.

Azért este együtt vacsoráztunk, gondoltam, hátha meg tudjuk beszélni ezt a helyzetet. Korán lefeküdtünk, de a beszélgetésből nem lett semmi, mert mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy azonnal álomba merültünk.

Reggel ismét korábban ébredtem, reggelit készítettem.

- Mondd, meddig csinálod még?

- Mit? – kérdeztem vissza.

- Hát ezt a sok szerkesztést, mert elegem van a hideg vacsorákból, és abból, hogy nem szólsz hozzám, csak  a hülye számítógép előtt ülsz, azzal kommunikálsz!

Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy nincs veszve semmi, hiszen a férjem senki másra nem féltékeny, csak arra a hülye SZÁMÍTÓGÉPRE…

Kép: Techie Granny - Alex Laurie (Flickr)

Szólj hozzá

Fősodor Curia