Féltékeny a férjem
- Hosszú volt a hét !– sóhajtotta férjem, amikor péntek délután hazajött a munkából.
- Nekem is – mondtam együttérzőn, s kinéztem rá a számítógép mögül. Nagy munkában
voltam, egy könyv szerkesztését kellett határidőre befejeznem.
- Kérsz kávét? – kérdezte, s már hallottam is, ahogy a mikróba teszi a csészéket. Odahozta a kávét, s ránézett a monitorra, beleolvasott a szövegbe, és azt kérdezte:
- Mi a vacsora?
- Semmi – mondtam hűvösen, s tovább pattogtak a betűk a klaviatúrán. Elővett a hűtőből valami dobozos kaját, s hallottam, ahogy csörömpöl az edényekkel vacsora után.
Bekapcsolta a TV-t, s odaszólt:
- Te nem vacsorázol?
- Nem érek rá -, mondtam, s folytattam a munkát. Először szidta a műsort, majd a horkolását hallottam.
Kikapcsoltam a TV-t, s betakartam, majd újra odaültem a számítógép elé.
Reggel korábban ébredt a szokottnál, morcos volt, de azért megkérdezte:
- Nem aludtál? – látta, hogy a gép előtt ülök.
- Nem, majd, ha készen leszek -, s ügyködtem tovább. Ezzel egyúttal azt is tudtára adtam, hogy nem vagyok hajlandó reggelit készíteni.
Így ment ez talán két hétig is, amikor egy este megérkeztek a gyerekek, a kis unokával. Bármennyire szorított is a határidő, abbahagytam a munkát, s eltöltöttem velük az estét.
Amikor elmentek, visszaültem a számítógéphez. A férjem odajött hozzám. Belenézett a szövegbe, hümmögött…
- Valami baj van? – kérdeztem.
- Semmi – mondta gépiesen, majd elment aludni.
Végre befejeztem a munkát. Már halomban állt a szennyes, s a mosatlan sem volt kevesebb. Gondoltam, gyorsan végzek a házimunkával, s belekezdek a következő könyv szerkesztésébe. Előtte azonban reggelit készítettem a férjemnek.
- Na, végre, hogy ráérsz, már azt hittem elfelejtetted, hogyan kell a rántottát készíteni!
Ez övön aluli ütés volt, de nem reagáltam rá. Már a következő munka menete kavargott fejembe, miközben látszólag duzzogtam.
- Bezzeg a barátodra van időd! – mondta gúnyosan. Megállt bennem az ütő, miről, kiről beszél?
- Csak nem gondolod, hogy van valakim?
- Nem gondolom, tudom! – mondta határozottan, s rám csapta az ajtót.
Egész délelőtt bőgtem, miközben megpróbáltam rendbe szedni a lakást. Még, hogy van valakim, háborított fel. Hiszen ki sem látszom a munkából.
Délutánra éppen végeztem a házimunkával, s ismét a gép elé ültem. Ekkor ért haza a férjem. Elégedetten nézett szét a rendbe rakott lakásban:
- Már bejárónőd is van?
- Nem nő, férfi! – kiabáltam ki mérgesen a számítógép mögül. Ezt nem ússza meg, gondoltam, mit képzel rólam? Még hogy van valakim.
- Egyre jobb – hümmögött, majd belelapozott az újságba.
Azért este együtt vacsoráztunk, gondoltam, hátha meg tudjuk beszélni ezt a helyzetet. Korán lefeküdtünk, de a beszélgetésből nem lett semmi, mert mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy azonnal álomba merültünk.
Reggel ismét korábban ébredtem, reggelit készítettem.
- Mondd, meddig csinálod még?
- Mit? – kérdeztem vissza.
- Hát ezt a sok szerkesztést, mert elegem van a hideg vacsorákból, és abból, hogy nem szólsz hozzám, csak a hülye számítógép előtt ülsz, azzal kommunikálsz!
Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy nincs veszve semmi, hiszen a férjem senki másra nem féltékeny, csak arra a hülye SZÁMÍTÓGÉPRE…
Kép: Techie Granny - Alex Laurie (Flickr)