Az étterem minden asztalánál ültek vendégek. Nem csoda, ebédidő volt. A pincérek szorgoskodtak, köztük egy hölgy felszolgáló is. Látszólag minden rendben ment, az étteremben halk zene szólt, hogy ne legyen oly nagy a csend, hogy ne csak a kanalak és tányérok csörrenését lehessen hallani.

Az ebéd után néhányan bort kértek, s érdekességként említem csak meg, hogy míg más éttermekben a férfi pincérek az italosok, ebben az étteremben az egyetlen hölgy pincér volt az italos. Mosolyogva töltötte ki a vendég kóstolása után kiválasztott borokat.

Könnyen tehetett ajánlatot, hiszen vérében volt a borral kapcsolatos minden titok, és ismeret. Apja is, nagyapja is borász volt. Néha pezsgőt kértek, azt is oly elegánsan nyitotta ki, hogy szinte alig hallatszott a durranás. Bár a pezsgő jellemzője, hogy az ünnepeltet minél többen észrevegyék. De mint mondtam ebédidőben voltunk, s nem illett nagy zajt csapni a pezsgővel, az inkább az esti mulatságnak szól.

Ám egy alkalommal a pincér hölgy sehogyan sem boldogult a palack kinyitásával.

Nem mert odamenni férfi kollégájához sem, így egy merész ötlettől vezérelve, megkérdezte az asztalnál ülő férfi vendéget, esetleg szeretné-e saját kezűleg kibontani az üveget. A férfi boldogan ráállt, s kezébe kapva a palackot, nehezen, de boldogult vele. Később kért még két palackkal ugyanebből a fajtából, s dicsérte a hölgyet, milyen jó ajánlatot tett, mert kitűnő ez a bor. S kifaggatta, honnan a szakértelem, mert, hogy nem csak az iskolában tanulta, az biztos. S ő boldogan mesélte el ősei foglalkozását.

- Lenne-e kedve esetleg egy ilyen borászatban dolgozni? - tette fel a kérdést a vendég.

- Még gondolkozom rajta – válaszolta, s mire a negyedik-ötödik palackot vitte ki, addigra megszületett benne a döntés: IGEN.

Már az utolsó palackot bontotta ki az úr, aki azóta is ragaszkodott hozzá, hogy ő nyissa ki, amikor a dugóhúzó nem engedelmeskedett, és eltörött. A lány rögtön hozott egy másikat, s azzal már sikerült ezt is felbontani, ám a vendég ragaszkodott ahhoz, amikor ki akarta dobni a törött dugóhúzót, hogy ő azt elviszi emlékbe, de itt a szélén dedikálja neki, és ha lehet, írjon rá egy telefonszámot is.

Még ilyet sohasem kértek tőle, furcsának is tartotta, de mindent a vendégért, hát ráírta a telefonszámot is..

Már el is feledkezett a borászati ajánlatról, amikor megcsörrent a telefon, s az a vendég volt, s megkérdezte, hogyan döntött.

Igaz, azóta sem gondolkodott ezen, de egy pillanat alatt átfutott az agyán, hogy nem akar örök életében ebben az étteremben dolgozni, kihívásnak vélte a szőlészet-borászatban végzett munkát, s úgy érezte, ezzel tartozik apjának, nagyapjának.

Igent mondott…

S mindez egy törött dugóhúzón múlott…

Kép: Fortepan 22557
Évszám: 1965
Orig: Magyar rendőr